2012.11.14. 19:31
Kislánya elvesztése az igazi büntetés
Hat hónap, egy évre felfüggesztett fogházra enyhítette a Szegedi Ítélőtábla annak a budapesti anyának a büntetését, akinek kétéves, felügyelet nélkül hagyott kislánya tavaly augusztusban szakmári tanyájukon a kerti medencébe esett, és vízbe fulladt.
Dr. Bátyi Zoltán, az ítélőtábla sajtótitkára elmondta: a számos enyhítő körülmény mellett a táblabíróság fokozottan figyelembe vette, hogy a vádlott igazi büntetése nem az, amit a bíróság szab ki rá, hanem gyermekének elvesztése, akit mindvégig nagy szeretetben nevelt. Hozzátette: „ugyanakkor az ítélőtábla nem tekinthetett el büntetés kiszabásától annak érdekében, hogy minden szülő számára nyilvánvaló legyen: kisgyermekét egy percre sem hagyhatja felügyelet nélkül, mert ha ennek következtében balesetet szenved, a törvényi büntetést sem kerülheti el”.
Az anya családja csak időszakosan lakott a szakmári tanyán, ahol volt egy medencés játszórész, ide egy tolózárral ellátott kapun keresztül lehetett bejutni, akárcsak a kerti tóhoz. A tanyán dolgozó udvarost felfogadásakor a vádlott férje azonnal figyelmeztette, hogy a gyermekek nehogy az udvar végén lévő kerti tóba, vagy a játszótéren lévő medencébe essenek, az ezekhez vezető kapukat tolózárral zárva kell tartani. A bíróság is megállapította: a vádlott férjével együtt fokozott, féltő figyelemmel és gondossággal nevelte a gyerekeket. A kisebbik lány eleven, az anya mellől állandóan elmászkáló gyermek volt, folyamatos felügyeletet igényelt.
A tragikus eset tavaly augusztus 8-án történt. Napközben a tanyán csak az udvaros, a vádlott, valamint kétéves és hatéves kislánya tartózkodott. Az ingatlanban felszerelt térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapítható volt, hogy délután a kislány kiment az udvarra, majd az udvaros által nyitva hagyott kiskapun bement a játszótérre. Ide egyébként zárt kapu mellett is bejutott már aznap, ugyanis volt egy akkora rés a kerítés és a ház fala között, amelyen a kislány átfért. A gyerek előbb a medence szélén járkált, majd a vízbe esett. Az épületben palacsintát sütő anya pár perccel később lépett ki a házból, keresni kezdte a gyereket, majd ő emelte ki a kislány testét a medencéből. Kihívták a mentőket, de a gyerek életét nem sikerült megmenteni.
A bíróság szerint a vádlottól elvárható lett volna, hogy a kétéves kislányt folyamatosan személyes felügyelete alatt tartsa, és ha ezt megteszi, a gyermek halála nem következik be.
Első fokon a Kecskeméti Törvényszék áprilisban gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében mondta ki bűnösnek az anyát, és egy év, két év próbaidőre felfüggesztett fogházra ítélte. A vádlott felmentésért fellebbezett, így került az ügy Szegedre.
A baon.hu a Petőfi Népe lapcsalád tagja.
H. I. (Petőfi Népe) -->