Kék hírek, bulvár

2012.06.14. 14:53

Van megoldás az útkeresésre

Néhány percen is életek múlhatnak. Közhelyszerű ez a mondat, de a hivatásos segítők jól tudják, ha nem érkeznek meg időben egy-egy helyszínre, bekövetkezhet a tragédia.

Tapodi Kálmán

„Kiskunhalas – Alsóöregszőlők 41158. A Szalai-dűlőn a disznóólnál balra. Át a dombon, a fészer előtt balra. Ezután jobbra fel a tanyába.”
Mindössze ennyi állt azon a papíron, ami alapján a legrövidebb idő alatt kellett eljutnunk a megadott címig. Gyakran körülbelül ennyi útbaigazítást kapnak a mentésirányítástól a mentők is, mielőtt nekivágnak egy-egy külterületi útnak. Nekünk is sietni kellett, mert a jelzett tanyában egy tízéves beteg kislány várt a segítségre.

Mindez szerencsére csak egy szituációs gyakorlat része volt, de a megadott címre tényleg sokszor kell indulniuk a mentősöknek, mert ott valóban egy súlyos betegséggel küzdő lányka él. A tanyához először önerőből próbáltunk eljutni a halasi televíziósokkal. Alig tettünk meg pár száz métert a Szalai-dűlőn, máris dilemma elé kerültünk, mert útelágazáshoz értünk. A murvás útra voksoltunk, azon haladtunk tovább. Házszámokat, útbaigazító, vagy éppen a dűlőutat jelölő táblákat persze sehol sem láttunk, csak azt tudtuk, hogy „a disznóólnál balra.” Lovas tanya, postaládák mellett gurultunk el, de az ól nem akart feltűnni, és egyszer csak elfogyott a Szalai-dűlő.

Kezdődhetett az „újratervezés”, azaz visszafordultunk. Egy puccos kerítéses épület közelében megállítottunk két tinédzsert, akiknek fogalmuk sem volt, hogy merre van a keresett tanya, de szerintük a domb a másik irányban lehet. Nem fogadtuk meg a tanácsukat, előbb újra a város felé vettük az irányt, de némi tanakodás után mégis megfordultunk és bekanyarodtunk a már említett kerítésnél. Hamarosan egy emelkedőn haladtunk, ez lehet az „át a dombon” gondoltuk, miközben azon elmélkedtünk, hogy mi fényes nappal keringünk a tanyavilágban, de mi lenne, ha éjszaka lenne, szakadna az eső, vagy éppen a hó lepne be mindent. A mentős, tűzoltók, rendőrök is gyakran kerülhetnek ilyen helyzetbe, amikor nekivágnak az „ismeretlennek”.

Már negyedórája voltunk úton, de a viszonylag sűrűn lakott területen nem sikerült információkat szereznünk. Az egyik tanyánál, vélhetően otthon volt valaki, ám az idegenek köszöngetésére csak egy kutya jött elő, és ugatással jelezte, hogy nemkívánatos vendégek vagyunk. Visszatolattunk, és az útelágazás után találtunk egy gazdát, de Racsmán Zoltán sem tudott segíteni, pedig ő valamikor mezőőrként is járta a külterületet. Újabb öt perc és ismét „a fészer előtt balra” helyszínen voltunk. Újra megpróbálkoztunk a már ismert útszakasszal, de most egy kevésbé járt dűlőre fordultunk, ami egy kis tanyához vezetett. Végre célba értünk, de időközben eltelt több mint 25 perc, holott a tanya úgy bő másfél kilométerre lehet a keceli úttól, ahonnan elindultunk.

– Gyakran kell hívni a mentőt a kislányunk miatt – mondta el a 37 éves Husla János, aki kerékpáron viszi ilyenkor a gyermekét a keceli útig, mert ha vidékről indulna egy mentő hozzájuk, alighanem úgy járnának mint mi. – Epilepsziás a kisebbik lányunk, és múltkor olyan erős lázrohama volt, hogy már ülni sem bírt a biciklin, így az utolsó pár száz méteren a kezemben vittem a kövesútig – mesélte a munkanélküli férfi, akitől azt is megtudtuk, hogy az otthonuk pontos címe: Alsóöregszőlők 112., igaz ezt semmi sem jelzi.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kiskunhalas-Alsőöregszőlők 112., célba értünk. Balról: Bús József, Verc András operatőr, Bakos László riporter és Husla János
[/caption]

– Nap mint nap szembesülünk hasonló esetekkel, amikor azt sem tudjuk merre kell mennünk. Volt olyan, hogy egy nénit másfél óráig kocsikáztattunk, mire megtaláltuk az otthonát – mesélte Albert István mentőápoló, akit évek óta foglalkoztatott, hogy miként lehetne megoldani ezt a problémát, mert az ismert navigációs rendszerek már nem jelzik a földutas térségeket.

A véletlen azután másfél éve úgy hozta, hogy megismerte Bús Józsefet, aki szintén szeretett volna megoldást találni a tanyás térségek ingatlanjainak pontosabb meghatározására. Hatalmas munkát vállaltak, hiszen csak ezen a mintegy 15 kilométer átmérőjű területen belül 460 tanya van. Mindet fel kellett keresniük a helyrajzi számok alapján és mindegyiknél meghatározták a GPS koordinátákat, amiket végül egy magyar szoftvergyártó cég segítségével sikerült térképre vinniük.

– Egyetlen próbaverzió készült el eddig a Kiskunhalasi Mentő Alapítvány részére, amin rajta van az egész Alsóöregszőlők. Gyakorlatilag légi felvételeken tudunk navigálni. Látjuk a saját helyzetünket és látjuk az irányvonalat is, hogy merre tartsunk – mondta el Albert István, mielőtt elindultunk a telefonjába telepített tesztprogram útmutatása alapján. A 20 perccel rövidebb "újraúton" kiderült, hogy a disznóólat az a bizonyos „puccos kerítés” takarja, amiről első pillantásra nehéz lett volna a sertéstartásra következtetni.

Albert István megjegyezte: bennük, mentősökben is „dolgozik az adrenalin”, amikor egy-egy sürgős esethez vonulnak, de útközben ahelyett, hogy a rájuk váró feladatra koncentrálhatnának, az utat keresgélik. A navigációs szerkezet – ami egy gombnyomással segélyhívóként is szolgálhat, pontosan meghatározva a bajba jutott helyét –  a célig a hátralévő métereket is jelezte, s a tanyát ezúttal 4 perc 41 másodperc alatt értük el.

Mennyit ér egy tanyai ember élete?

– Letettük az asztalra, amit önként vállaltunk, működik ez az Alsóöregszőlőkre kifejlesztett GPS-rendszer. Most a városnak, vagy az arra illetékeseknek kellene lépniük, hogy a mentősöknek, tűzoltóknak, rendőröknek, orvosi ügyeletnek , mezőőröknek készülékeket vásároljanak, amelyek darabonként úgy 50-60 ezer forint körüli tételek, maga a program mindössze 1500 forint. Szeretnénk, ha a Felsőöregszőlőkről is készülne egy ilyen „betájolás”, ami szintén nagy feladat, hiszen ott közel ezer lehet a tanyák száma – vélekedett Bús József, a program egyik ötletgazdája, aki szerint, mivel emberéletekről van szó, aligha kétséges, hogy szükség lenne ezekre a készülékekre.

Tapodi Kálmán Mennyit ér egy tanyai ember élete? – Letettük az asztalra, amit önként vállaltunk, működik ez az Alsóöregszőlőkre kifejlesztett GPS-rendszer. Most a városnak, vagy az arra illetékeseknek kellene lépniük, hogy a mentősöknek, tűzoltóknak, rendőröknek, orvosi ügyeletnek , mezőőröknek készülékeket vásároljanak, amelyek darabonként úgy 50-60 ezer forint körüli tételek, maga a program mindössze 1500 forint. Szeretnénk, ha a Felsőöregszőlőkről is készülne egy ilyen „betájolás”, ami szintén nagy feladat, hiszen ott közel ezer lehet a tanyák száma – vélekedett Bús József, a program egyik ötletgazdája, aki szerint, mivel emberéletekről van szó, aligha kétséges, hogy szükség lenne ezekre a készülékekre. Kiskunhalas-Alsőöregszőlők 112., célba értünk. Balról: Bús József, Verc András operatőr, Bakos László riporter és Husla János -->

Ezek is érdekelhetik