2012.03.13. 09:58
Nem sikerült kirámolnia a taxit
Feltörtek egy taxit Kecskeméten, de megzavarták a tolvajt, mielőtt a rádiót és a taxiórát is kiszerelte volna.
Tavaly november 1-e és a tegnapi nap között egy ladánybenei akácerdőből kivágtak, majd elloptak 14 szál akácfát kb. 600 ezer forint értékben.
Kecskeméti Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vett egy 26 éves kecskeméti és egy 17 éves szabadszállási nőt, akik az 54-es főút mellett tiltott kéjelgés szabálysértést követtek el.
Kecskeméten tegnap este őrizetbe vettek egy 30 éves helyi férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy néhány perccel korábban a Burga utcában parkoló taxi jobb első ablakát betörte, majd ellopott belőle egy arany karkötőt, illetve többféle pénzérmét mintegy 22 ezer forint értékben. Megpróbálta ellopni a kocsiba szerelt URH rádiót és a taxiórát is, közben azonban megzavarták, így a helyszínről elmenekült. A veszélyeztetett érték: 200 ezer forint volt, a rongálási kár 30 ezer. A helyszínre irányított rendőrjárőr a férfit a közelben elfogta és előállította, majd gyanúsítottként kihallgatták.
Tegnap délután őrizetbe került még egy kecskeméti férfi, aki társával február 29-én egy Kecskemét, borbási tanyába betört, majd onnan hosszabbító kábelt, szerszámos ládát sarokcsiszolót, szerszámokat, illetve egyéb vashulladékokat vitt el összesen mintegy 150 ezer forint Ft értékben. A rongálással 15 ezer forint kár keletkezett. A férfi azzal is gyanúsítható, hogy március 9-én ismételten megjelent társaival – egy férfivel és egy nővel – ezen a tanyán és onnan különböző fémhulladékokat lopott el, összesen százezer forint értékben.
Őrizetbe vettek egy 30 éves kecskeméti férfit, aki ellen a Kecskeméti Városi Bíróság elfogató parancsot adott ki, valamint egy 21 éves, szintén kecskeméti férfit, aki ellen a Kiskunfélegyházi Városi Bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot.
Kiskunhalasi Rendőrkapitányság korábban elrendelt nyomozás kapcsán őrizetbe vett egy 41 éves jánoshalmi férfit, aki ellen korábban is több alkalommal folytattak vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt büntető eljárást.
baon.hu -->