2011.12.22. 11:16
Elájult a határsértő miután elfogták
Feltehetően a hideg és a kimerültség miatt lett rosszul egy migráns az éjszaka, miután elfogták a határrendészek.
- A mai napon Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség járőrei kézi hőkamerával észlelték, hogy egy nagyobb, vélhetően tiltott határátlépést elkövető csoport közeledik Gara település irányába. A járőröknek 01 óra 35 perckor 4 főt sikerült elfogni. Ezt követően, a csoport őrzésének megszervezése után, a határrendészek a nagyobb csoport irányába indultak. 02 óra 35 perckor elfogásra került 15 migráns, illetve egy fő magyar állampolgár, aki vélhetően embercsempész - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
- Az elfogást követően 02:50 perckor egy fő a határsértők közül elájult, ezért a mentőt hívtunk. Kollégáim az ájult határsértővel Baja irányába indultak el, megrövidítve ezzel a szakszerű segítségnyújtáshoz szükséges időt. A mentővel Vaskút-Baja között találkoztak, akik átvették az eszméletét vesztett személyt és kollégánkkal együtt a bajai kórházba szállították. A migráns már jobban van, a kórházat a mai napon elhagyhatja. Rosszullétét vélhetően a rendkívül hideg időjárás és a kimerültség együttes hatása okozta.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Az elfogott határsértők egy csoportja
[/caption]
- Az elfogott csoportban 9 fő szomáliai, 6 fő afgán, illetve 3 fő pakisztáni és egy fő koszovói személy volt. Az említett magyar állampolgárral szemben embercsempészés gyanúja miatt büntetőeljárás indult - tudtuk meg a szóvivőtől.