Kék hírek, bulvár

2011.12.12. 10:54

A DNS-e buktathatja le a kiskunhalasi gyilkost?

Közel négy hónapja nem lehet tudni, hogy ki és miért ölte meg H. Jánost Kiskunhalason augusztus 18-án.

Zs. D.

Mint arról korábban beszámoltunk: azon a végzetes nyári napon nem sokkal 13 óra után a városháza egykori gondnokát szúrt sebbel a testén találta meg egy közelben dolgozó nő a férfi lakásának kapualjában, a Hősök terén. A város központjában található helyszínre érkező mentők 45 percen át küzdöttek a megkéselt férfi életéért, de nem tudták már megmenteni.

A rendőrök először nem zárták ki, hogy öngyilkosság történt, ám az aznap éjszaka elvégzett boncolás egyértelműen igazolta, hogy a férfit megölték. – A férfi halálát egy irányított, szívtájéki szúrás okozta – erősítette meg akkor értesülésünket Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség azóta is nagy erőkkel dolgozik az eseten, ám az 51 éves férfi megölésének ügyében egyelőre nincsen gyanúsított. Hivatalosan meg nem erősített, de az ügyet jól ismerő, megbízható forrásból származó információink szerint a rendőrség szakértői véleményekre vár. Úgy tudjuk, hogy a bűnügyi szakértői intézet két DNS mintát vizsgál. Az analízis eredménye - amit információink szerint régóta vár a nyomozóhatóság és bármikor megérkezhet - áttörést hozhat az ügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!