Kék hírek, bulvár

2011.09.26. 15:17

Egész nyáron az idézőre várt Stadler

November 17-re tűzte ki a Stadler-per másodfokú tárgyalását a Szegedi Ítélőtábla. A vállalkozó a napokban vette át az idézőt, mely szerint aznap 9 órára kell majd megjelennie a táblabíróság épületében, hogy jogerősen dönthessenek a büntetőperében.

N. N. M.

Mint megírtuk: Stadler Józsefet azért ítélte el adócsalásért májusban a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, mert solti vállalkozása 151 millió forintról kiállított fiktív számlákat fogadott be, 25 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul, és nem fizetett be 8 millió forint áfát. Stadler első fokon 4 év 10 hónap börtönbüntetést, valamint 67 millió forintos vagyonelkobzást kapott. Ezt fellebbezte meg a döntést követően súlyosbítás miatt az ügyész, illetve felmentést kérve a vállalkozó, és az ügyvédje.

– Egész nyáron nem mentem sehova, nehogy azt mondja valaki rólam, hogy megszöktem a bíróság elől – nyilatkozta Stadler József. – Vártam, hogy kiküldjék az idézőt. Nagyon bízom benne, hogy novemberben felmentenek, hiszen azzal az indokkal, amivel elítéltek, a vállalkozók 90 százalékát be lehetne csukni Magyarországon. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Ki se mozdult Sotlról, nehogy azt mondják, megszökött a bíróság elől – állítja Stadler József
[/caption]

Ahogyan azt korábban megírtuk, nem csak a másodfokú ítéletre vár a vállalkozó, ugyanis újabb vádiratot nyújtott be a Kecskeméti Városi Ügyészség Stadler József ellen. Ebben csődbűncselekmény elkövetésével vádolják a solti vállalkozót. Az újabb Stadler per tárgyalása is ősszel kezdődhet meg a Kecskeméti Városi Bíróságon.

A témával kapcsolatos korábbi írásainkat itt találja!

N. N. M. Ki se mozdult Sotlról, nehogy azt mondják, megszökött a bíróság elől – állítja Stadler József -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!