Kék hírek, bulvár

2011.08.28. 10:44

Szoptatás közben verték bilincsbe a nőt?

Az utóbbi napokban több téves információ is megjelent a kiskunhalasi gyilkossággal kapcsolatban az országos médiában. Ezeket azonban a rendőrség egyelőre nem cáfolja.

N. N. M.

Egyes sajtóorgánumok tudni vélik, hogy a bűncselekményt egy háromgyermekes kínai nő fedezte fel, és azt is tényként közlik hírportálok, hogy több késszúrással gyilkolták meg az 51 éves kiskunhalasi férfit.[caption id="" align="aligncenter" width="180"] Lezárták a belváros egy részét a helyszínelés miatt
[/caption]

A baon.hu ugyanakkor megbízható – azonban nem rendőrségi - forrásból a következőkről értesült. A bűncselekményt egy 41 éves magyar nő fedezte fel. Vasárnap reggel elértük telefonon a Zsanán élő asszonyt, aki azonban nem kívánt nyilatkozni. Tény az is, hogy nem több késszúrás történt, hanem csupán egy, ami szívtájékon érte a férfit, ez okozta a halálát. Valamint – bár a média szempontjából ez nem lényeges, azonban a tárgyi tévedések körét gazdagítja – nem 22 centiméteres, hanem annál jóval kisebb pengehosszúságú késsel gyilkolt a tettes.

A rendőrség egyelőre nem kívánta kommentálni azt a szombat este sugárzott híradó riportot, amelyben egy Kiskunhalason élő kínai család tett panaszt az ügyben történt kihallgatásuk ellen. Mint a riportban tényként mondták: a rendőrök szoptatás közben támadtak rá a nőre, akit bilincsben vittek kihallgatásra. Holott nem gyanúsított, hanem csupán tanú volt. A rendőrségen nem erősítették meg a baon.hu ionformációját, mely szerint ezzel kapcsolatban – azaz, hogy valóban megtörtént-e a riportban közölt atrocitás - belső vizsgálat indult. Értesüléseink szerint a kínai család ügyvédjének kezdeményezésére az ügyészség is vizsgálni fogja majd ugyanezt.

 



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!