2011.07.27. 16:30
Rejtélyes laptop-lopás: kiderült, ki a tettes
Különös csavart vett az a kecskeméti rendőri nyomozás, amit hírportálunk is segített. Egy kékpólós férfit kerestünk, aki elvitt egy laptopot egy Simonyi utcában lévő vendéglátóhelyről. Mint azóta kiderült: nem ő volt a tolvaj.
A múlt héten adtunk hírt arról, hogy június 8-án 12 óra után valaki otthagyta laptopját a hozzá tartozó táskával (ebben egy mobiltelefon-töltő és a laptophoz tartozó head-set volt) egy Simonyi utcában lévő vendéglátóhelyen. A kávézó biztonsági kamerája később rögzítette, hogy egy kék ruhás férfi távozik a táskával. A rendőrség kérésére közzétettük a felvételeket, amelyeket megtalált a képeken látható férfi is a Baonon. Ennek hatására ő maga jelentkezett a rendőrségen, de határozottan állította, hogy nem ő volt a tolvaj.
– A laptop tulajdonosa, észlelve, hogy ott hagyta a gépet a kávézóban, felhívta telefonon a pultost – ismertette a meglepő fordulatot vett nyomozás részleteit Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. – A pultos azt mondta neki, hogy megvan a laptop, menjen érte. Mire azonban megérkezett a nő a kávézóba, közölte vele, időközben valaki jelentkezett a gépért, ő pedig átadta azt az illetőnek, aki el is vitte.
Ezt követően szerezték be a szórakozóhely több biztonsági kamerája által jó minőségben rögzített felvételeket a nyomozók. Ezeken látható volt, hogy valaki – aki nem a pultos – távozik a laptoppal. Őt keresték a baonon közzétett felhívással.
– A kék pólós férfi elmondta, hogy őt a pultos, aki az ismerőse, hívta a vendéglátóhelyre azzal a kéréssel, hogy vigyen el onnan egy csomagot – folytatta Mihályné. – Az illető gyanútlanul odament, átvette és elvitte a laptopot, amiért később jelentkezett a pultos.
A rendőrök kihallgatták a kékpólós „megbízóját”, aki jó ideig tagadott. Idővel azután megtört a pultos, és beismerte, hogy igazat mond a felvételen látható férfi. Végül a laptop is előkerült, amit néhány napon belül visszaadnak a rendőrök a tulajdonosának.