Kék hírek, bulvár

2011.06.30. 12:34

Zuschlag bűntársának ítéletét enyhítették

Zuschlag bűntársának ítéletét jelentősen enyhítette a Szegedi Ítélőtábla, azonban Földes Gábor így sem elégedett. Indulatosan kirohant a tárgyalóteremből, miközben Gyurisné dr. Komlóssy Éva indokolta a döntést.

N. N. M.

A Zuschlag-per XIV. rendű vádlottját folytatólagosan elkövetett bűnpártolás, és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt ítélték korábban pénzbüntetésre Kecskeméten. Fodor Endre bírótól halmazati büntetésül 400 napi tétel pénzbüntetést kapott. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság egy napi tétel összegét 500 forintban határozta meg. Kimondva, hogy az így kiszabott 200 ezer forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén fogházbüntetésre kell átváltoztatni.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, a vádlott és a védője pedig enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést. Amit a Szegedi Ítélőtábla ez év januárjában tárgyalt volna. Akkor, amikor Zuschlag János és a társai ellen indított büntetőügyben másodfokon döntöttek. Csakhogy aznap az 56 esztendős Földes Gábor ügyvédje egy beadvánnyal fordult a Szegedi Ítélőtáblához. Ebben hivatkozott egy másik eljárásra, amelyben felmerült, hogy a vádlott beszámítási képessége kizárt, ezért nem vonható felelősségre. Emiatt a táblabíróság januárban Földesi ügyét elkülönítette a Zuschlag-pertől, és elrendelte a férfi új orvos-szakértői vizsgálatát.

A szakértő azután megállapította, hogy a Zuschlag-üggyel kapcsolatos cselekmények elkövetésekor Földes Gábor beszámítási képessége nem volt korlátozott. Vagyis azért a cselekményért felelősségre vonható.
A Szegedi Ítélőtábla csütörtökön tárgyalta Földes Gábor szerepét a Zuschlag-ügyben. Megállapították, hogy néhány alkalommal részt vett a fiktív pályázati pénzek beszerzésében. Ugyanakkor a vádlott pénzbüntetésének tételszámát - az időmúlásra, és a férfi betegségére tekintettel – 400 napról 200 napi tételre enyhítette. Emiatt a 200 ezer forintos büntetés is 100 ezerre csökkent. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.
Hiába volt azonban a kedvező döntés, Földesi nem hallgatta végig az indoklást. Egy idő után felpattant a vádlottak padjáról, és indulatos kijelentéseket téve elhagyta a tárgyalótermet, valamint a Táblabíróság épületét.

A Zuschlag-ügy teljes történetét itt gyűjtöttük össze!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!