Kék hírek, bulvár

2011.04.28. 18:22

Lángok csaptak fel a tízemeletes panelházban

Tízemeletes panelházban keletkezett tűzhöz riasztották a lánglovagokat csütörtök este Kecskeméten.

N. N. M.

18:43 Befejeződött az oltás a kecskeméti tízemeletes házban keletkezett tűznél. Tudósítónknak a helyszínen lévő tűzoltók elmondták, hogy valóban egy televízió készülék gyulladt ki, a ruhákra terjedtek át a lángok, és a lakásban három személy tartózkodott. szerencsére egyikük sem szenvedett sérülést, sem füstmérgezést. A tűzoltók idejében érkeztek a helyszínre, ezért a lángok még a szoba berendezésében sem tettek viszonylagosan nagy kárt, azonban a füst és a korom beszennyezte szinte az egész lakást. A tűzvizsgálatot megkezdték.

18:15 Az Akadémia körút 20. számú házhoz vonultak, ahol az elsődleges információk szerint egy harmadik emeleti lakásban lévő televízió okozta a lángokat. Ez a ház volt egyébként, amelyik mintegy negyedszázada kiégett egy hasonló tűzben. Ennek kapcsán derült ki akkor, hogy nem tudnak tízemeletnyi magasból menteni a kecskeméti tűzoltók.
Ma már azonban igen: ennek megfelelően nagy készültséggel vonultak a lakástűzhöz. A mentés jelenleg is tart.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Egy olvasónk, Dakó András küldött képeket a baon.hu-nak a tűzoltásról
[/caption] További képek az oltásról - fotó: N. N. M.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!