2011.03.10. 15:28
Szegeden 350 ezerért rokkanttá lehetett válni
A rendőrség 40 embert érintő korrupciós bűncselekmény-sorozatot derítettek fel Csongrád megyében, az ügyben egy asszisztenst és egy orvost gyanúsítanak.
Negyven embert érintő, rokkanttá nyilvánítással kapcsolatos korrupciós bűncselekmény-sorozatot derítettek fel Csongrád megyében -írja a hirado.hu weboldal.
Lefoglalták a dokumentumokat
Az érintettek alkalmanként 150 ezer és 350 ezer forint közötti összeget fizettek azért, hogy két-három évre vagy véglegesen rokkanttá nyilvánítsák őket.
Az ügyben a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal egy asszisztensét és egy magántulajdonban lévő egészségügyi intézmény orvosát befolyással való üzérkedés minősített esetével gyanúsítják.
Szerdán a nyomozóhatóság nyolc helyen házkutatást tartott, az NRSZH-ban lefoglalták az érintettek rokkanttá nyilvánításával kapcsolatos dokumentumokat, az egészségügyi magánintézményben dolgozó orvos irodájában pedig a páciensek kartonjait.
mozgássérült parkolási emgedély
Volt olyan páciens, aki további ügyfeleket hozott
A rokkanttá nyilvánítást kérő páciensek a széles magánpraxissal rendelkező orvoshoz fordultak, ő pedig kapcsolatba lépett a rehabilitációs hivatalban dolgozó asszisztenssel, aki az ügyben döntő bizottság tagja is volt. Az orvoshoz forduló páciensek között akadt, akik további ügyfeleket is közvetített.
A gyanúsítottak vallomásai szerint háromfelé osztották a pénzt: jutott belőle az orvosnak és az asszisztensnek, s az utóbbi állítása szerint ahhoz, hogy biztos legyen a rokkantosítás, másnak is juttatni kellett az összegből tudatta az ügyész.
Egy nyilvánosságra került hangfelvételen elhangzott: ha kellett, az elbíráláshoz fiktív orvosi leleteket is biztosítottak, a páciensnek meg sem kellett jelennie a vizsgálaton, az is elegendő volt, hogy bediktálta az adatait. Az egyik beszélgetésben az orvos arról győzködte az egyik érintettet, hogy érdemes költenie a rokkanttá nyilvánításra, hiszen évekig járadékot fog kapni.
A nyomozás során a 2009-es és 2010-es eseményeket vizsgálják, és kezdeményezik az érintettek rendkívüli felülvizsgálatát.
A befolyással való üzérkedés minősített esetében 2-12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, az aktív vesztegetőket pedig legfeljebb 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a bíróság. Az asszisztenst őrizetbe vették, s kezdeményezték az előzetes letartoztatását.