Kék hírek, bulvár

2011.03.15. 15:42

Rendőrkézen a 16 éves rongáló

Elfogta a rendőrség azt a 16 éves helybeli fiút, aki az elmúlt egy hónapban háromszor is megrongálta a hódmezővásárhelyi Kossuth téren felállított háromdimenziós térképet.

N. N. M.

A bűncselekménnyel több százezer forintos anyagi kárt okozott. A felderítést nagyban segítette a közelmúltban a belvárosba telepített térfigyelő kamera rendszer is – közölte Szenti Szabolcs rendőr főhadnagy, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
 
A 16 éves fiú a miniatűr épületek egy-egy darabját törte le brutálisan és vitte magával. A legutóbbi bűncselekmény hétfőre virradó éjszaka történt: ekkor a kerámiatérképen lévő városházát ábrázoló makett tornyát törte le. A fiatal fiú csak ezzel a cselekményével százezer forintot meghaladó kárt okozott.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján állapította meg a bűncselekmény elkövetőjének személyazonosságát, akit hétfőn elő is állítottak. A nyomozók törvényes képviselőjének és védőjének jelenlétében gyanúsítottként hallgatták ki, azonban a vallomástételt megtagadta. A rendőrök kérdéseire annak ellenére sem volt hajlandó válaszolni, hogy a nyomozók a letört tornyot a makettől néhány száz méterre a virágágyásban elásva megtalálták. Az adatgyűjtés során a vásárhelyi rendőrök azt is kiderítették, hogy a fiatalember a bűncselekményt követően felmászott egy villanyoszlopra, ahonnan levett egy nemzeti színű zászlót, majd azt is kettétörte. Tettét erősen ittas állapotban követte el. Ellene rongálás miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, a pontos kárérték megállapítása még tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!