2011.03.28. 18:50
Német-magyar konfliktus a suliban?
Jövő szeptembertől más iskolába íratná gyerekét néhány olyan szülő, akik elégedetlen a Mercedes-iskolának is helyet adó kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskolában állítólag kialakult, a „gyereknek mindent szabad” mentalitással.
Az érintettek elsősorban a Mercedes-Benz Schule osztályaiba járó német gyerekek szabados viselkedésére, valamint az egyébként minden iskolában előforduló gyermeki csínytevéseik elkendőzésére, a fegyelmezésben kettős mércét alkalmazó tanári hozzáállásra panaszkodnak.
– Elemis lányom már szorong attól, hogy elég gyakran tanúja a német és magyar tanulók közötti incidenseknek – jelezte lapunknak egy neve elhallgatását kérő anyuka. – A gyerek tart tőle, hogy hasonló vele is bármikor megtörténhet, örül a tervezett iskolaváltásnak. Az nem eljárás, hogy nincs következménye, ha német gyerekek bezárnak egy kisfiút a mosdóba vagy éppen fenyőággal csapkodják társaikat. Utóbbinak magam voltam szemtanúja egy közös ünnepségen. Sem a tanárok, sem a német szülők nem szóltak rá a rendetlenkedőkre, amíg egy kislány szemét meg nem sértette egy tűlevél.
Van, aki szerint a német szülőkre is ráférne a fegyelem. – Egyikük minden nap leállítja autóját az iskola bejárata előtt, az út kellős közepén. Bekíséri csemetéjét, közben tíz percig áll a forgalom – panaszolja egy szintén vásárhelyis apuka.
A Schule osztályai az iskola 2009-ben épült külön szárnyában kaptak helyet, továbbá az órák közötti szünetek is más időpontra esnek ott, mint a Vásárhelyiben. A magyar és német gyerekek így legfeljebb a nap kezdetén és végén találkoznak a folyosókon, illetve az udvaron. Nem csoda, ha a magyar kisdiák odahaza úgy kezdi a mondókáját, hogy „ma átjöttek hozzánk a német gyerekek”. A térben és időben való elkülönülés okán csalódtak azok a szülők, akik éppen azért választották gyermeküknek a Vásárhelyit, hogy találkozhassanak német anyanyelvű gyerekekkel, akiktől tanulhatnak és észrevétlenül bővülhet német szókincsük.
– A német és a magyar gyerekek nem játszanak együtt, ha találkoznak, az leginkább konfliktust szül közöttük – folytatja az iskolaváltás mellett döntő anyuka.
– Legnagyobb baj, hogy a német gyerekek fegyelmezetlensége fölött szemet hunynak a pedagógusok. Túlzottnak vélem a gyakorolt gyermekközpontúságot. Az elemiben bizonyos normákat meg kell tanuljanak a gyerekek. Az iskolában eluralkodott szabadosság miatt már nem tudom ott biztonságban a gyerekemet.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Néhány magyar szülő szerint túl szabadosan viselkednek a német gyerek az iskolában - ILLUSZTRÁCIÓ
[/caption]
Szalayné Mónus Ildikó intézményegység-vezető megkeresésünkre cáfolta, hogy bármiféle konfliktus lenne a magyar és német tanulóik között.
– A gyerekek alig találkoznak, idejük sincs egymással foglalkozni, az udvaron pedig mindig van ügyeletes tanár, aki felügyeli a rendet – mondta el az iskolavezető. – Arról nincs információm, hogy bármelyik osztályunkból más intézménybe vinnének tanulókat. Közeleg az idei iskolai beiratkozás, a Vásárhelyiben idén is túljelentkezéssel számolunk; 27 olyan előre beírt elsősünk van, akik már tavaly is ide jelentkeztek, de a szülők kérésére még egy évet óvodában töltöttek. Valamennyien nálunk kezdik a tanévet.
Az iskola házirendjében rögzített legszigorúbb szankció a fegyelmi eljárás, ám alkalmazására évek óta nem volt szükség. A viselkedési túlkapásokat osztályon belül, szóban lereagálják az osztályfőnökök, ennél komolyabb megrovásra, fegyelmi eljárásra még nem volt szükség – fűzte hozzá Szalayné.