2011.03.30. 13:44
Az iskolában csaptak le a drogos fiatalokra
Kábítószer-terjesztéssel is foglalkozó fiatalokat fogtak el a nyomozók az egyik bajai tanintézményben.
A rendőrök egy füles alapján jutottak el kedden két fiatalemberhez – egyikük 19, a másik pedig 22 éves –, akiket előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrkapitányságon, tájékoztatta lapunkat Putnik Zoltán sajtóreferens. A gyorsteszt tanúsága szerint lebukásuk előtt mindketten fogyasztottak kábítószert, egyikük esetében megalapozott a rendőrség gyanúja, hogy kábítószer terjesztéssel is foglakozott a tanintézményben.
A referens hangsúlyozta: ez az akció is része a bajai rendőrök megelőző és felderítő munkájának. A rendelkezésükre álló valamennyi eszközzel és a törvény adta keretek között mindent megtesznek annak érdekében, hogy megelőzzék az iskolákban és a kollégiumokban történő kábítószer fogyasztást, valamint felszámolják az esetlegesen itt működő terjesztői hálózatokat. Ezért továbbra is fokozott jelenlétet biztosítanak a tanintézményekben és azok környékén.