2011.03.19. 08:14
A Fiaton állt bosszút, rács mögé került
Egy vita miatt törte be haragosa kocsijának szélvédőjét a kecskeméti férfi, akit őrizetbe vettek a rongálás miatt.
Megyénk közútjain pénteken két könnyű sérüléses baleset történt. Ittas járművezetés miatt egy jogosítványt vettek el – tudtuk meg Mihályné Bornemisza Eleonórától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.
Péntekre virradóra a Kecskeméten, a Zöldfa utcából elloptak egy nyitva hagyott Fiat Puntót, amelyen forgalmi rendszám nem volt, mivel azt már leadták a Kecskeméti Okmányirodának. A lopással okozott kár mintegy 1.2 millió forint.
Őrizetbe vettek egy 35 éves kecskeméti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy tegnap 18:15 óra körül megrongált egy kocsit Kecskeméten, a Mezei utcában. A gyanúsított korábban vitába keveredett a Fiat tulajdonosával, majd úgy vett elégtételt, hogy szándékosan betörte a kocsi szélvédőjét. Az okozott kár 60 ezer forint.
Szabálysértési őrizetbe került egy 32 éves gátéri férfi, aki tegnap annak ellenére közlekedett egy BMW-vel Kiskunfélegyháza lakott területén, hogy őt a Csongrádi Városi Bíróság és a Csongrád Megyei Bíróság is eltiltotta a járművezetéstől.
Kelebia Határrendészeti Kirendeltség eljárást kezdeményezett egy makedón állampolgárságú nő ellen, akit tegnap reggel igazoltattak a stabil hőkamera észlelése alapján Tompa külterületén az 53-as számú főúton. A nő tiltott határátlépést követett el, a Kiskunhalasi Őrzött Szállására került kiutasítást előkészítő őrizetbe.