Kék hírek, bulvár

2011.01.14. 13:07

Zuschlag a bírót bírálta

Fodor Endre kecskeméti bíró munkáját bírálta Zuschlag János egyebek között pénteken, az utolsó szó jogán, a Szegedi Ítélőtáblán. Szerinte Fodor bíró példát akart vele statuálni, ezért önkényesen értelmezte a tanúvallomásokat, és olyan ügyekkel is foglalkozott, ami nem volt a vád tárgya.

N. N. M.

Zuschlag János elismerte, hogy elkövette a csalást, de úgy fogalmazott: az elmúlt 20 év minden bűnét és hibáját nem lehet kizárólag rá terhelni. Tagadta, hogy a bűncselekményt üzletszerűen, vagyoni haszonszerzési céllal követték volna el, és cáfolta, hogy bűnszervezetként működtek. Valamint tagadta azt is, hogy a nyomozási szakban befolyásolta volna az igazságszolgáltatás munkáját.

Előre megírt, papírról felolvasott beszédében kitért arra is, hogy miért nem nevezte meg, honnan, illetve kitől szerezte azt az 50 millió forintot, amivel a kár nagyobb részét megtérítette. Állítása szerint azért hallgatott a személyről, mert aki az ő ügyével eddig kapcsolatba került, segítőként, azt megbélyegezte a társadalom. Ő pedig nem akart rosszat a jótevőjének.

A Zuschlag után szót kapott Katus Ferenc, a kiskunhalasi fizető pincérből a szocialista párt egyik meghatározó Bács-Kiskun megyei vezetőjévé előrukkolt ex-szocialista politikus kapott szót. Katus nyíltan szembefordult egykori barátjával. Azt hangsúlyozta, hogy Zuschlag manipulálta, félrevezette.

– Hanyag voltam, egy beavatatlan stróman – fogalmazott Katus Ferenc, aki azonban úgy vélekedett, hogy nem követett el bűnt.

A tárgyalás befejezéseként dr. Maráz Vilmosné, az ügyben eljáró bírói tanács elnöke bejelentette, hogy a tárgyalást ítélethirdetésre elnapolja. Az ítélethirdetés január 31-én lesz, a helyszíne pedig a Szegedi Ítélőtábla díszterme, ahol ezen a héten a Zuschlag-per tárgyalását tartották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!