Kék hírek, bulvár

2010.12.31. 07:58

Összeverték, majd kirabolták áldozatukat

Madarason 18 ezer forintért vertek meg egy bajai férfit, a két rabló rács mögött töltheti a szilvesztert.

baon

Csütörtökre virradóra elloptak egy robogót Kecskeméten egy Bajza utcai társasház lépcsőházából. A motor értéke 220 ezer forint.

Csoportosan elkövetett rablás miatt indult eljárás ismeretlen tettesek ellen, akik tegnap (csütörtök) hajnalban Madarason többször megütöttek egy 45 éves, bajai férfit, majd nadrágzsebéből elloptak 18 ezer forintot. A kiérkező járőrök és a nyomozók a kapott személyleírások és a helyszíni adatok alapján nem sokkal később elfogtak két 18 éves és egy 24 éves madarasi férfit, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak. Vallomásukban elismerték a bűncselekmény elkövetését, kihallgatásuk után mindhárman őrizetbe kerültek.

Kiskunmajsán, egy tanyáról 600 ezer forint értékű lószerszámot lopott el ismeretlen december 20-a és 26-a között.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitány járőrei elfogták azt a 18 éves és 19 éves budapesti fiút, akik tegnap hajnalban a Kunszentmiklósi Vasútállomáson egy vasúti vezérlő oldalát, körülbelül 23 m² területen összefestették. A rongálással okozott kár 400 ezer forint – tájékoztatott minket Nyíkos Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!