Kék hírek, bulvár

2010.11.02. 14:45

Halálra szúrkálta barátnőjét, 11 évet kapott

Ötvennégy késszúrással ölte meg az őt elhagyni készülő tizenhat esztendős barátnőjét az a kecskeméti fiatal, akit kedden jogerősen tizenegy év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.

H. I.

Megfojtotta szerelmével a lányt

A gyilkosságról és a büntetőperről többször beszámoltunk. A két fiatal, Nándor és Edina egy osztályba járt a Bolyai János Gimnáziumban. Kapcsolatuk 2007 decemberében kezdődött, ám 2008 májusában egyszer megszakadt. A fiú vallomása szerint szeretett volna testi kapcsolatot létesíteni a lánnyal, ám barátnője ezt megtagadta, mert még nem állt készen rá. Majd pár hónap múlva újra összejöttek, és egészen 2009 májusáig együtt is voltak. Kapcsolatuk azonban továbbra sem volt felhőtlen. A lánynak egyre terhesebbé vált a fiú szerelme, aki mindenkire féltékeny volt, ki akarta őt sajátítani, igyekezett elvonni a barátaitól. Az áldozat édesanyja a bíróságon tett vallomása során azt mondta: Edina úgy érezte, hogy Nándor megfojtja a szerelmével, féltékenységével. A fiú erre úgy reagált: nem tűnt fel neki, hogy szerelme terhes lett volna a lány számára. Azt viszont elismerte, hogy egy ideig túlságosan féltékeny volt amiatt, hogy barátnője más fiúkkal is barátkozott.

45 sebet ejtett a késsel áldozatán

A gyilkosságot megelőző napon, 2009. május 10-én a fiú kérte apját, hogy másnap, tanítás után kettesben beszélhessen barátnőjével. Így is történt, 11-én délután Nándor szülei nem voltak otthon. Beszélgetésük során a lány közölte szakítási szándékát. A  fiú ekkor kiment a konyhába, és kést vett magához, majd halálra szurkálta barátnőjét. Összesen 45 sebet ejtett a védekezni próbáló, majd eszméletét vesztő áldozata testén, aki pár percen belül a helyszínen meghalt. A fiú a gyilkosság után visszahívta áldozata édesanyját – aki időközben többször csörgette lánya mobilját –, majd kezet mosott, pólót cserélt, írt egy üzenetet a saját édesanyjának, majd elmenekült otthonról. Órákig kóborolt a városban, végül sógora kíséretében önként bement a rendőrségre és feladta magát.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nándor összetörten a megyei bíróság tárgyalásán
[/caption]

Maximum 15 évet kaphatott volna

A szakítást kibírtam volna, de a hangnemet nem, az sértett” – vallotta áprilisban Nándor, akit a megyei főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt, és az elsőfokon eljáró megyei bíróság is emiatt ítélt 11 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre. Fiatalkorú elkövetőként ezért a bűncseleményért legfeljebb tizenöt évet kaphatott. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, míg a vádlott és védője az erős felindulásból elkövetett emberölés megállapítása, és a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek az 1992-ben született fiút. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!