Kék hírek, bulvár

2010.05.27. 19:02

Rendőrök vigyázzák a rettegő halasiak nyugalmát

Korábban hírt adtunk arról, hogy a kiskunhalasi Felsőöregszőlőkben tarthatatlanná vált a helyzet. Egy egész városrész retteg attól a néhány tucat embertől, akik lopásaikkal, rablásaikkal, folyamatos fenyegetéseikkel sakkban tartják az ott élőket.

Zsámbóki Dóra

Rostás László, a helyi Cigány Önkormányzat vezetője a probléma megoldása érdekében közös beszélgetésre hívta Téglás Péter vezető ügyészt és azokat, akiket az elmúlt években sérelem ért. A közmeghallgatáson az ügyész megígérte: rövid időn belül megoldás fog születni az ügyben.

Az ügyészségre és a rendőrségre az elmúlt másfél hétben két feljelentés érkezett, amelyek mentén a hatóságok meg tudták kezdeni a nyomozást, lopás és rablás miatt indult eljárás. Az utóbbiban már eredmény is született: egy gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság – tudtuk meg Darázs Gyöngyi ügyésztől.

A Mezőőrség tájékoztatása szerint az elmúlt napokban történt még egy bűneset a területen. Egy ismeretlen a kapu lakatját leverve jutott be egy udvarba, ahonnan különböző eszközöket és nagyobb mennyiségű vasat tulajdonított el. A ház tulajdonosa feljelentést tett az ügyében, ám egyelőre nem bizonyítható, hogy a szóban forgó bandához köthető annak elkövetése – tudtuk meg Simola Józseftől, a Bűnügyi Osztály vezetőjétől. A rendőrségi vezető elmondta: megerősítették a járőrszolgálatot a területen, napi rendszerességgel megfordulnak a rendőrök a Felsőöregszőlőkben, a mezőőröket is gyakran kísérik egyenruhások, sőt civil autókkal civil ruhás nyomozók is őrzik az ott élők nyugalmát.

Rostás László, a Cigány Önkormányzat vezetője örül, hogy történik előrelépés az ügyben. A kisebbségi önkormányzat évek óta együttműködik a hatóságokkal annak érdekében, hogy gátat szabjanak az esetleges devianciának, hiszen nem helyénvaló, ha néhány rosszéletű ember miatt egy egész közösséget bélyegeznek meg. A cigány vezető kifejezetten fontosnak tartja a megelőzést, maga is mindent megtesz annak érdekében, hogy ne fajuljon el jobban a helyzet, mert az könnyen önbíráskodáshoz vezethet – mondja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!