Kék hírek, bulvár

2010.03.31. 08:32

Nyolc és fél év börtön Zuschlagnak - frissítve

Öt évvel ezelőtt indult a nyomozás, ma ítéletet hozott a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Zuschlag János, volt szocialista képviselő és társai büntetőügyében.

H. I.

Ma reggel hirdetett ítéletett a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Zuschlag János és társai ellen folyó büntetőperben. Az eseményt óriási médiaérdeklődés övezi, rengeteg tévés forgatócsoport, fotós és újságíró zsúfolódott össze a bíróság dísztermében. Az ítélethirdetés a kiszabott büntetések ismertetésével kezdődött majd, az ítélet indoklása dr. Fodor Endre tanácsvezető bíró szerint várhatóan 4 órán keresztül fog tartani.

Ki mennyit kapott? - Az egyes vádlottak büntetései

Zuschlag János (elsőrendű vádlott, a vádirat szerint ő építette ki a fiktív civil szervezetekből álló hálózatot, koordinálta tevékenységüket, meghatározta, hogy melyik egyesület milyen pályázatra nyújtson be támogatási kérelmet, majd döntött az elnyert pénzek felhasználásáról, 2007. szeptembere óta van előzetesben): 8 év 6 hónap börtön, 10 év közügyektől való eltiltás[caption id="" align="alignleft" width="334"] Ma kiderült, hogy mennyi időre marad a bilincs
[/caption]

Lados István (másodrendű vádlott, Zuschlag személyi titkáraként tevékenykedett, részt vett a vádiratban szereplő egyesületek pályázatainak elkészítésében, a nyomozás és a per során is terhelő vallomást tett egykori főnökére, illetve a perben szereplő más vádlottakra): 2 év börtön, 2 év közügyektől való eltiltás

Katus Ferenc (harmadrendű vádlott, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés MSZP-frakciójának volt tagja, a vádiratban szereplő egyesületek közül többnek is ő volt az elnöke, 2007. októbere óta szintén előzetes letartóztatásban van): 5 év 6 hónap börtön, 6 év közügyektől való
eltiltás

Őri András (negyedrendű vádlott, a Fiatal Baloldal Zala megyei elnöke, később a FIB országos elnökségének is tagja volt, a vád szerint részt vett a fiktív egyesületek pályázatainak elkészítésében, illetve egy alapítványnak ő is elnöke volt): 4 év börtön, 4 év közügyektől való
eltiltás

Krausz Csaba (ötödrendű vádlott, MSZP-s önkormányzati képviselő volt Újbudán, az ügyészség szerint ő is részt vett a pályázatok megírásában, a hamis számlák beszerzésében): 3 év börtön, 3 év közügyektől való eltiltás

Marsovszky Balázs (hatodrendű vádlott, a Fiatal Baloldal fővárosi elnöke és egy fiktív egyesület elnöke volt): 2 év 4 hónap börtön, 3 év közügyektől való eltiltás

Kullai Tamás (hetedrendű vádlott, a kecskeméti közgyűlés szocialista frakciójának volt a tagja 2002 és 2006 között, a vádiratban szereplő egyesületek közül kettő elnöki tisztét töltötte be): 3 év 4 hónap börtön, 4 év közügyektől való eltiltás

Vámosi Zsolt (nyolcadrendű vádlott, vállalkozó, egy vádiratban szereplő egyesület elnöke volt 2002-2003-ban): 1 millió forint pénzbüntetés

Prácser László (kilencedrendű vádlott, a vád szerint a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram tanácsának tagjaként segítette a Zuschlag-féle egyesületek pályázatait, illetve több fiktív szervezet Nemzeti Civil Alapprogramhoz benyújtott pályázatát is elkészítette): 1 év 4 hónap börtön, 2 év közügyektől való eltiltás

Dr. Szente Zsolt (tizedrendű vádlott, ügyvédként Zuschlag jogi ügyeit, ingatlanvásárlását intézte, majd a nyomozati szakban védőként kapcsolódott be az ügybe, de később vádlottá vált, a vád szerint szerepe volt a hamis számlák beszerzésében): 400 ezer forint pénzbüntetés

Győrfi Ludovic (tizenegyedrendű vádlott, Zuschlag személyi fitnesztrénere és üzlettársa volt, ő szöktette Lados Istvánt Romániába a nyomozás ideje alatt): 10 hónap fogház, 3 évre felfüggesztve

Kubatov Iván (tizenkettedrendű vádlott, kiskunhalasi vállalkozó, a vád szerint hamis számlákat állított ki a Zuschlag-féle egyesületek elszámolásaihoz): 2 év börtön, 4 évre felfüggesztve

Horváth Tibor (tizenharmadrendű vádlott, vállalkozó, a vád szerint három egyesület könyvelési iratait semmisítette meg, hogy a hatóság ne foglalhassa le őket, a papírokkal együtt felgyújtotta autóját is): 10 hónap börtön, 3 évre felfüggesztve

Földes Gábor (tizennegyedrendű vádlott, vállalkozó, szintén hamis számlákat állított ki a Zuschlag-féle egyesületek részére): 200 ezer forint pénzbüntetés

Kemecsei Árpád (tizenötödrendű vádlott, a 2006-os választások során Baráth Etele országgyűlési képviselő kampányfőnöke volt, Lados segítségével pályázatot nyújtott be a Táncsics Alapítványhoz, az elnyert pénzt Baráth Etele és Csiha Judit kampányára használták): 300 ezer forint pénzbüntetés

Dr. Szilágyi Gabriella (tizenhatodrendű vádlott, ügyvéd, a vád szerint szintén közreműködött a hamis számlák beszerzésében): felmentve

Ki is az a Zuschlag?

A most 32 éves elsőrendű a kiskunhalasi Szilády Áron Önkormányzati Gimnáziumban érettségizett 1995-ben, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, ahol történelem szakon 2000-ben szerezte meg diplomáját. Az Ifjú Szocialisták

Mozgalmában kezdte meg politikusi pályafutását még tinédzserként. 1998-ban a legfiatalabb országgyűlési képviselőként jutott be a parlamentbe az MSZP országos listájáról. 2002-ben is mandátumot nyert, ám erről 2004-ben lemondott, miután nyilvánosságra került, és nagy visszhangot kapott, hogy egy sajtótájékoztatón a holokauszt áldozatain viccelődött. A politikával nem hagyott fel, 2006-ban a kiskunhalasi képviselőtestület tagjává választották. 2007. szeptembere óta van előzetes letartóztatásban. Zuschlag manapság valószínűleg az egyik legismertebb személy Magyarországon, nevére a Google keresőprogram jelenleg közel 21 millió találatot dob ki.

Egész délelőtt zajlott a Zuschlag-perben az ítélet indoklása. Ebédszünet után délután folytatódik a tárgyalás. Akkor az is kiderül, fellebbeznek-e a vádlottak vagy az ügyészség.

"A bizonyítás az ügy sajátosságaihoz igazodott"

Fodor Endre bíró kijelentette: a tényállást számos kisebb-nagyobb eltéréssel állapították meg a vádirathoz képest. A tanácsvezető ezeket
részletesen kifejtette az indoklás során.

- A bizonyítás terjedelme nem a kárértékhez, hanem az ügy sajátosságaihoz igazodott, számos körülmény befolyásolta. Nyolcvan tényállást fognak át a bűncselekmények, az ügy eljárási és tartalmi szempontból is rendkívül összetett volt - mondta a tanácsvezető bíró. Fodor Endre ezzel arra reagált, hogy a tárgyalásokon többször elhangzott a vádlottak részéről: az ügyészség és a bíróság is nagy apparátussal, hatalmas energiákat befektetve foglalkozott az üggyel.

A tanácselnök kijelentette: a bíróság abba helyzetbe került, hogy szükségképpen el kellett rendelnie többek között Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila tanúkihallgatását, mivel konkrét adatok merültek fel arra vonatkozóan, hogy releváns információval rendelkezhettek a
vádbeli bűncselekményekről.

- Azt sem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy a vádlottak hogyan védekeztek. Nem lehet persze a terhükre róni, hogy nem ismerték el a
bűncselekményeket - jelentette ki Fodor Endre. Hozzátette: még több beismerő vallomás esetén 60-70 tanú meghallgatását mellőzhette volna a bíróság a perben.

Rutinvizsgálattal kezdődött

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult. Még 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával kezdett el vizsgálódni több alapítványnál és egyesületnél, pályázatokon nyert pénzek felhasználása miatt. Az ügyészek hiányosságra bukkantak a szervezetek könyvelésében és adminisztrációjában is.

Az ügyben a halasi ügyészség feljelentésére a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon 2005-ben indult nyomozás, a rendőrség azonban két év alatt gyakorlatilag semmilyen eredményt nem produkált, és le akarta zárni az ügyet.

Ekkor a büntetőeljárást 2007. január 1-jével a megyei főügyészség vette át. „Nincs Zuschlag-ügy” – nyilatkozta még a vádlott 2007. szeptemberében, ám nem sokkal később Kecskeméten őrizetbe vették, majd a Szegedi Városi Bíróságon elrendelték előzetes letartóztatását.

Lados tényfeltáró vallomást tett, Zuschlag nem volt mindig őszinte

A tanácselnök részletesen csak Zuschlag János és Lados István vallomásait értékelte. Mint kijelentette: a másodrendű vádlott Lados vallomásának "igaza értékét az adja, hogy általa feltárhatóak voltak az ügy összefüggései, és emellett számos adat alátámasztotta". A bíró hozzátette: noha Lados részletes, tényfeltáró vallomást tett, fenntartásokkal kezelték, mert néha arra a következtetésre jutottak, hogy rosszul emlékezik. Ahol csak Lados vallomása állt rendelkezésre bizonyítékként, ott fokozott fenntartással vették figyelembe. Azt a kijelentését sem fogadták el, hogy csak 2007-ben tudatosult benne a bűncselekmények elkövetése.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Zuschlag János letartóztatásának pillanatképe
[/caption]

Fodor Endre szerint Lados már 2003-ban tisztában volt azzal, hogy az egyesületek fiktívek, és csak a pénzszerzést szolgálják. Ellenben Zuschlag vallomása Fodor Endre szerint nem volt mindenre kiterjedő. - A legkényesebb témakörökben - lehallgatásokról való értesülés, rendőri kapcsolatok - megtagadta a vallomást. Ezek ne tartoznának az ügyhöz? Dehogynem! - jelentette ki a bíró. Hozzátette: az elsőrendű vádlott vallomása ennek ellenére nem elhanyagolható, mert felvázolta a bűncselekmények indokait és az egyes pályázatokról és a pénzek felhasználásáról is részletesen beszélt.

"A lehallgatások igazolják a bűnszervezetet"

Fodor Endre a telefonlehallgatásokkal kapcsolatban elmondta: azok a leginkább a bűnszervezet működésére vonatkozóan szolgáltatnak
adatokat. - A lehallgatások jól dokumentálják, hogy Zuschlag volt a szervezet irányítója, szervezte társai védekezését, illetve hogy kapcsolatban állt Lusztig Péterrel - mondta. Hozzátette: az ügy keretei nem adtak módot arra, hogy Lusztig kapcsolatait tisztázzák, ugyanakkor a lehallgatások magyarázatot adtak arra, hogy a rendőrség miért el olyan kevés eredményt a nyomozás során.

Adatok a perről

A perben a maival együtt nyolcvanöt tárgyalási napot tartott a megyei bíróság. Százötven tanút hallgattak meg szóban, a tárgyalások jegyzőkönyve 1200 oldalt tesz ki. A Zuschlag János és tizenöt társa ellen folyó eljárásban körülbelül 20 ezer oldal iratanyag gyűlt össze,

ez majdnem két szekrényt tölt meg. Érdekesség, hogy az ügyben szakértőket nem rendeltek ki.

"Silány minőségű fércművek voltak a pályázatok"

- A pályázatok egy kivételével fikciónak tekinthetők. Gyalázatos minőségű fércművek voltak, ám a vádlottak Zuschlag kapcsolataiban bízva még abba sem fektettek energiát, hogy jól kinéző anyagokat készítsenek. Az egyik pályázaton szereplő aláírás például felháborítóan rosszul sikerült hamisítás - összegezte Fodor Endre a pályázatokkal kapcsolatos bírói álláspontot. - A beszámolókban is ugyanaz a "bla-bla" szerepel, mint a pályázatokban, csak múlt időbe áttéve - tette hozzá.

Emlékezetes mondatok a tárgyalásokról

"Lehet, hogy jogilag nem, de érzelmileg elfogult az ügyészség. Mindenért törleszteni akar a vádhatóság, ami miatt nem tudott vádat emelni" (Zuschlag János)

"Zuschlag János bűncselekményt követett el, de nem maffiózó" (Kovács M. Gábor, Zuschlag ügyvédje)

"Törvény előtti egyenlőség van, minden állampolgárt azonos jogok illetnek meg és kötelezettségek terhelnek. Ez érvényes a közhatalmi funkciót betöltő személyekre is. Ha ők közhatalmukkal mégis visszaélnek és bűncselekményt követnek el, ugyanúgy felelniük kell magatartásukért, mint bárki másnak" (Német Zsolt ügyész)

"Zuschlag János is folyamatosan érvelt pályázatok és támogatások mellett, ő különösen rámenősen és vehemensen képviselte az ifjúsági ügyeket. Az ízlések különbözőek; én időnként azt mondtam, hogy a kevesebb talán több lenne" (Gyurcsány Ferenc tanúvallomása)

"Rendben van, holnap fogok beszélni a megyei főkapitánnyal és szükség esetén fogom javasolni, hogy valaki beszéljen a legfőbb ügyésszel. Jó?" (telefonbeszélgetés Zuschlag és Lusztig Péter között)

"Zuschlag János bűncselekményt követett el, de nem maffiózó" (Kovács M. Gábor, Zuschlag ügyvédje)

"Törvény előtti egyenlőség van, minden állampolgárt azonos jogok illetnek meg és kötelezettségek terhelnek. Ez érvényes a közhatalmi funkciót betöltő személyekre is. Ha ők közhatalmukkal mégis visszaélnek és bűncselekményt követnek el, ugyanúgy felelniük kell magatartásukért, mint bárki másnak" (Német Zsolt ügyész)

"Zuschlag János is folyamatosan érvelt pályázatok és támogatások mellett, ő különösen rámenősen és vehemensen képviselte az ifjúsági ügyeket. Az ízlések különbözőek; én időnként azt mondtam, hogy a kevesebb talán több lenne" (Gyurcsány Ferenc tanúvallomása)

"Rendben van, holnap fogok beszélni a megyei főkapitánnyal és szükség esetén fogom javasolni, hogy valaki beszéljen a legfőbb ügyésszel. Jó?" (telefonbeszélgetés Zuschlag és Lusztig Péter között) Rutinvizsgálattal kezdődött A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult. Még 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával kezdett el vizsgálódni több alapítványnál és egyesületnél, pályázatokon nyert pénzek felhasználása miatt. Az ügyészek hiányosságra bukkantak a szervezetek könyvelésében és adminisztrációjában is.

Az ügyben a halasi ügyészség feljelentésére a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon 2005-ben indult nyomozás, a rendőrség azonban két év alatt gyakorlatilag semmilyen eredményt nem produkált, és le akarta zárni az ügyet.

Ekkor a büntetőeljárást 2007. január 1-jével a megyei főügyészség vette át. „Nincs Zuschlag-ügy” – nyilatkozta még a vádlott 2007. szeptemberében, ám nem sokkal később Kecskeméten őrizetbe vették, majd a Szegedi Városi Bíróságon elrendelték előzetes letartóztatását. Ki is az a Zuschlag? A most 32 éves elsőrendű a kiskunhalasi Szilády Áron Önkormányzati Gimnáziumban érettségizett 1995-ben, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, ahol történelem szakon 2000-ben szerezte meg diplomáját. Az Ifjú Szocialisták

Mozgalmában kezdte meg politikusi pályafutását még tinédzserként. 1998-ban a legfiatalabb országgyűlési képviselőként jutott be a parlamentbe az MSZP országos listájáról. 2002-ben is mandátumot nyert, ám erről 2004-ben lemondott, miután nyilvánosságra került, és nagy visszhangot kapott, hogy egy sajtótájékoztatón a holokauszt áldozatain viccelődött. A politikával nem hagyott fel, 2006-ban a kiskunhalasi képviselőtestület tagjává választották. 2007. szeptembere óta van előzetes letartóztatásban. Zuschlag manapság valószínűleg az egyik legismertebb személy Magyarországon, nevére a Google keresőprogram jelenleg közel 21 millió találatot dob ki. Adatok a perről A perben a maival együtt nyolcvanöt tárgyalási napot tartott a megyei bíróság. Százötven tanút hallgattak meg szóban, a tárgyalások jegyzőkönyve 1200 oldalt tesz ki. A Zuschlag János és tizenöt társa ellen folyó eljárásban körülbelül 20 ezer oldal iratanyag gyűlt össze,

ez majdnem két szekrényt tölt meg. Érdekesség, hogy az ügyben szakértőket nem rendeltek ki. Zuschlag János letartóztatásának pillanatképe Ma kiderült, hogy mennyi időre marad a bilincs -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!