Kék hírek, bulvár

2010.02.01. 13:38

Zuschlag-per: Katus szerint ő a politika áldozata

A Zuschlag-per harmadrendű vádlottja, az előzetes letartóztatásban lévő Katus Ferenc tette meg észrevételeit a hétfői tárgyaláson. A vádirat állításait alaptalannak nevezte, és kijelentette: politikai hovatartozása miatt lett vádlott az ügyben.

H. I.

Dr. Fodor Endre tanácsvezető bíró először felolvasta Katus még tavaly ősszel benyújtott észrevételeit, majd ezután a vádlott is szót kapott a tárgyaláson.

Katus a Bács-Kiskun megyei közgyűlés MSZP-frakciójának volt a tagja, illetve a vádiratban szereplő egyesületek közül többnek (Hoppá Egyesület, XXI. Századi Kulturális Egyesület, Szövetség a Modern Magyarországért) is ő volt az elnöke. 2007. októberétől van előzetes letartóztatásban.

– Hibáztam, de nem vagyok bűnöző. Szándékosan kárt nem okoztam, és arról sem volt tudomásom, hogy magatartásommal vagy cselekedetemmel hozzájárulok bárki megtévesztéséhez. Sokkal inkább engem tévesztettek meg – mondta Katus, és hozzátette: vele kapcsolatban a vád minden állítása helytelen, tippelgetéseken, feltevéseken alapszik.

Katus több ponton is kifogásolta az ügyészség nyomozását, így például azt, hogy felesége kihallgatását rosszulléte ellenére folytatták, illetve hogy állítása szerint nem kapta meg írásban a kérdéseket a nyomozóhatóságtól előzetes letartóztatása előtt. Szóvá tette azt is, hogy a vele kapcsolatos iratokat, az azokon szereplő, neki tulajdonított aláírásokat nem vizsgáltatták meg írásszakértővel, ennek ellenére okirat-hamisítással vádolják.

– Úgy érzem, semmivel sem követtem el nagyobb bűnt, mint azok, akik a pályázatokat kiírták, vagy az ellenőrzését hanyagul végezték. Az állam egyik kezével Zuschlagnak nyitott kiskaput, a másikkal meg őt bünteti. A bíróság hibája is, ha az egyesületek a közokirat-hamisítás után is tevékenykedni tudtak – jelentette ki a harmadrendű vádlott.

Katus azt is elmondta: ő vakon megbízott Zuschlagban, egyáltalán nem gondolt bűncselekményekre, a pályázati kiírásokat sem ismerte, és véleménye szerint a vádiratban szereplő bűnszervezet sem létezett. Hozzátette: Lados István állításait az ügyészség tényként kezeli, pedig szerinte „betegesen hazudott”.

– A demokrácia és az igazságszolgáltatás megcsúfolása ez a per – jelentette ki Katus, aki szerint politikai hovatartozása miatt folyik ellene az egész eljárás.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!