Kék hírek, bulvár

2010.02.17. 12:30

„Zuschlag nem maffiózó” – állítja védőügyvédje

„Zuschlag János bűncselekményt követett el, de nem maffiózó” – jelentette ki közel egy órás védőbeszédében Kovács M. Gábor, Zuschlag ügyvédje a per szerdai tárgyalásán.

H. I.

„Zuschlag János nem hozott létre bűnszervezetet, a vádlottak között nem volt összehangolt együttműködés, hiszen alig ismerték egymást. Az ügyészség védencem büntetésére vonatkozóan megdöbbentősen súlyos indítványt tett” – hangsúlyozta védőbeszédében Kovács M. Gábor.

Zuschlag védője elmondta: megítélése szerint a politikai pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek finanszírozásának jogi szabályozása máig rendezetlen, és amíg ez így marad, mindig lesznek ilyen ügyek. Védence pedig csak azt a módszert használta, amit mindkét politikai oldal is alkalmazott.

– Ez a rendezetlen szabályozás már akkor is létezett, amikor Zuschlag János még nem is politizált, lényegében tehát ő ebben szocializálódott – mondta az ügyvéd.

Kovács M. Gábor egyórás védőbeszédében részletesen kifejtette, hogy megítélése szerint miért nem áll meg a perben a bűnszervezet vádja. A bűnszervezeti minősítésnek a kiszabható büntetések szempontjából van jelentősége, hiszen ha a bíróság is úgy ítéli meg, hogy a vádlottak bűnszervezetet alkottak, akkor a büntetési tételek a kétszeresére emelkedhetnek. Az elsőrendű vádlott Zuschlag Jánost öttől húsz évig, míg a fiktív egyesületek elnökeit illetve a pályázatok készítőit kettőtől tizenhat évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a bíróság, ha megáll a bűnszervezet vádja.

A védő többek között elmondta: az egyesületi elnökök nem voltak szoros kapcsolatban, lényegében alig ismerték egymást, nem egyeztettek, és azt hitték, hogy legális dolgokban vesznek részt. Kovács M. Gábor szerint a vádlottak a külvilág felé sem léptek fel egységesen (ez is a bűnszervezet egyik ismérve).

– A védekezés esetleges szervezettsége nem jelenti az elkövetés szervezettségét – hangsúlyozta Zuschlag védője. Kijelentette: a vádlottak nem egy összehangolt szervezet tagjaként tekintettek magukra, nem volt közöttük maffiajellegű együttműködés.

Az elsőrendű vádlott ügyvédje azt is elmondta: megítélése szerint az ügyészség védence büntetésére vonatkozóan „szokatlan és megdöbbentősen súlyos indítványt tett”. Mint ismeretes, perbeszédében Német Zsolt ügyész indítványozta, hogy Zuschlag esetében a „felemelt büntetési tétel középmértékét meghaladó mértékű” fegyházbüntetést szabjon ki a bíróság (ez több mint tíz éves szabadságvesztést jelent).

– Mi indokolja a súlyos büntetést illetve milyen büntetést tartana megfelelőnek a vádhatóság más, sokkal súlyosabb bűncselekményekért? – tette fel a kérdést Kovács M. Gábor. Egyúttal kérte a bíróságot, hogy védencét a bűnszervezet vádja alól mentsék fel, és az ítélet meghozatalakor nyomatékos enyhítő körülményként vegyék figyelembe, hogy Zuschlag az általa okozott kárt részben megtérítette, vallomást tett, és hogy van egy kiskorú gyermeke.

Délelőtt hanzott el a másodrendű vádlott Lados István és a harmadrendű vádlott Katus Ferenc védőinek beszéde is.

ügyvédje a per szerdai tárgyalásán.

H. I. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!