2010.02.09. 15:55
Több mint tíz év fegyházat kértek Zuschlagra
Nyolc vádlott, köztük az elsőrendű Zuschlag János esetében is letöltendő fegyház- illetve börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség a Zuschlag-perben. További három vádlottnak felfüggesztett börtönbüntetést, míg öt vádlottnak pénzbüntetést indítványozott Német Zsolt ügyész.
A perbeszédben Német Zsolt indítványozta, hogy Zuschlag esetében a „felemelt büntetési tétel középmértékét meghaladó mértékű” fegyházbüntetést szabjon ki a bíróság. Mint megtudtuk, ez több mint tíz éves szabadságvesztést jelent. Zuschlagot egyébként a különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette mellett 19 rendbeli magánokirat-hamisítással és 2 rendbeli bűnpártolással is vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A bűnszervezet további hét tagja esetében is letöltendő szabadságvesztést javasolt az ügyészség. Így a szintén előzetesben lévő, harmadrendű Katus Ferencre a büntetési tétel középmértékéhez közelítő hosszúságú – azaz tíz év alatti – fegyházbüntetés kiszabását kérte Német Zsolt. A másodrendű vádlott Lados Istvánnak viszont együttműködésére és feltáró jellegű vallomására tekintettel börtönbüntetést javasolt a vádhatóság.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Letöltendő fegyház- illetve börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség Zuschlag Jánosra
[/caption]
Zuschlag védője szerint nem volt bűnszervezet
– Az ügyészség ma részletesen kifejtette jogi álláspontját a vádbeli cselekményekkel kapcsolatban. Mi továbbra is tartjuk magunkat ahhoz a véleményhez, hogy nem bűnszervezetben elkövetett bűncselekményről van szó – nyilatkozta tudósítónknak Kovács M. Gábor, Zuschlag János ügyvédje.Kovács védence várható büntetésével kapcsolatban nem bocsátkozott jóslatokba, csupán annyit mondott: „várjuk meg a bíróság ítéletét”.
Kovács védence várható büntetésével kapcsolatban nem bocsátkozott jóslatokba, csupán annyit mondott: „várjuk meg a bíróság ítéletét”.
Letöltendő fegyház- illetve börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség Zuschlag Jánosra -->