Kék hírek, bulvár

2010.01.19. 15:33

Rángatta és rugdosta a kutyáját – félmillió a büntetése

Pórázon rángatta és körülbelül százötven-kétszáz méteren keresztül folyamatosan rugdosta kutyáját egy kecskeméti férfi. Mindezt viszont a térfigyelő kamerán keresztül a rendőrök is látták, így a helyszínre siető járőr nyomban elő is tudta állítani a kegyetlen gazdát. Állatkínzás miatt félmillió forint büntetésre ítélte a kecskeméti bíróság.

baon.hu

Az eset még december 20-án, reggel 7 órakor történt. Egy 46 éves, a városközpont közelében lakó kecskeméti férfi – ahogyan az a térfigyelő kamera által rögzített felvételen is látszik – a nullkilométerkőnél kezdte el rugdosni kutyáját, miközben az állatot ide-oda rángatta pórázán.

Így „sétáltak” el a Kápolna utcáig, ahol azonban igencsak meglepődhetett a gazda. A rendőrségi ügyelet által a helyszínre riasztott járőr ugyanis elkapta, és felszólította, hogy hagyja abba a kutya bántalmazását. Az állatkínzót ezután be is vitték a Kecskeméti Rendőrkapitányságra.

A Kecskeméti Városi Bíróság nemrég tárgyalta is az ügyet. Dr. Kócsó Sándor bíró a vádlottat félmillió forint pénzbüntetésre, illetve a bűnügyi költségek megtérítésére kötelezte. A kutya a férfinál maradt, aki egyébként több ebet is tart otthon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!