Kék hírek, bulvár

2010.01.26. 14:24

Megalázták az elmebetegeket?

Kegyetlenül megverték, rendszeresen megalázták a betegeket a halasi pszichiátriai otthonban – állította az RTL Klub stábjának az intézet egy volt és egy jelenleg is ott dolgozó munkatársa.

T. K.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának zárt osztályán történhettek azok az esetek, melyek miatt az intézmény egy korábbi és egy jelenlegi dolgozója feljelentést tett. Mindketten állítják: szemtanúi voltak egyszer annak is, amikor cigarettáért, vagy teáért cserébe a betegek orálisan elégítették ki egymást.

A riport szereplői szerint a zárt osztály dolgozói közül akadt, aki még büszke is volt arra, hogy perverzitásra tudja rábírni a gondozottakat. Az ápoltak kegyetlen megveréséről is beszámoltak: „Amikor váltottunk, mesélte az egyik kollégám, hogy az előző nap úgy megverte az egyik beteget, hogy egész éjjel imádkozott, nehogy meghaljon, mert baj lesz…” – nyilatkozta az egyik feljelentő.

Az ápolónők azt mondták a riportban, hogy mindezt már akkoriban jelezték Simon Ilonának, az intézmény vezetőjének. Mivel szerintük nem változott semmi, feljelentést tettek az ügyészségen. 

– Múlt év november 27-én kaptam bejelentést az osztályon történtekről, de azok az állítások nem egyeznek a riportban elmondottakkal, abban nem szerepeltek ilyen súlyos állítások – nyilatkozta megkeresésünkre Simon Ilona, aki hozzátette: ha valóban történtek ilyen esetek, azokat azonnal jelenteni kellett volna! Mint megtudtuk: a bejelentés nyomán már akkor belső vizsgálatot rendeltek el, és az osztályon dolgozók közül többeket is áthelyeztek, hogy jelenlétükkel ne befolyásolják azokat a gondozottakat, akiket meghallgattak az ügyben. A belső vizsgálat szerint nem történtek megaláztatások, amit az ott dolgozók és az ápoltak is egyöntetűen állították.

Az ügyben a rendőrség is nyomoz. – A feljelentés nyomán fokozott ügyészi felügyelet mellett elrendeltem a nyomozást. A halasi rendőrkapitányság nyomozóinak dolgát azonban alaposan megnehezíti, hogy olyan eseteket kell vizsgálniuk, amik a múlt évben történhettek és a sértettek fogyatékkal élő emberek – mondta el lapunknak Téglás Péter, kiskunhalasi vezető ügyész.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!