Kék hírek, bulvár

2009.11.18. 09:53

Zuschlag nem kereste meg Mesterházyt

Mesterházy Attila elmondása szerint nem tudta, hogy a FIBISZ működését civil szervezetek által pályázatokon elnyert pénzekkel finanszírozták. Kijelentette azt is, hogy őt nem keresték meg a Zuschlag-féle szervezetektől pályázatok támogatása ügyében.

H. I.

Mesterházy Attilát dr. Fodor Endre tanácsvezető bíró először arról a kinevezését megelőző vitáról kérdezte, melyről Jánosi György tett említést múlt heti vallomásában. Mint emlékezetes, a volt miniszter azt mondta, hogy az MSZP sport és ifjúsági munkacsoportja ellenezte Mesterházy politikai államtitkári kinevezését a sporttárcánál. Végül kompromisszum született: Mesterházy államtitkár lett, ennek ellentételezéseként pedig az ifjúsági ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkár Ocsovai Tamás.

Mesterházy ma kijelentette: erről a vitáról ő utólag értesült Medgyessy Péter akkori miniszterelnöktől, mikor Medgyessy felkérte a posztra. Elmondta: úgy tudja, az volt személye ellen a kifogás, hogy nem volt tagja ifjúsági szervezetnek és ifjúsági ügyekkel korábban nem foglalkozott. A bíró kérdésére válaszolva Mesterházy Attila hozzátette: arról senki nem tájékoztatta, hogy Ocsovai kinevezése lett volna a feltétele az ő államtitkári pozíciójának.

A sportnak jobban örült volna

Mesterházy kijelentette, hogy Jánosi György szóbeli kérés alapján jött létre közte és Jánosi között munkamegosztás, miszerint a miniszter foglalkozzon a sportügyekkel, ő pedig az ifjúsági területtel. „Nem örültem ennek, két ok miatt: a sport mindig is jobban érdekelt, illetve nem is értettem az ifjúságpolitikához. Az élet aztán megoldotta ezt a dilemmát, ugyanis egyre több kérés érkezett a minisztériumhoz a sport területéről, így nekem is egyre hangsúlyosabban be kellett kapcsolódnom a sportügyekbe” - mondta. Hozzátette: hivatalos rendelkezési és utasítási jogköre nem volt az ifjúsági helyettes államtitkárság felett.

Zuschlag nem kereste meg

Mesterházy nemmel felelt arra a kérdésre, miszerint volt-e tudomása arról, hogy a FIBISZ működését civil szervezetek által pályázatokon elnyert pénzekkel finanszírozták. Kijelentette azt is, hogy őt nem keresték meg a Zuschlag-féle szervezetektől pályázatok támogatása ügyében, és maga az elsőrendű vádlott sem kérte segítségét ilyen ügyben. Hozzátette, hogy ő sem kérte civil szervezetek támogatását Ocsovai Tamás helyettes államtitkártól.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] „Nem volt feladat- és hatásköröm sem a pályázati tevékenységgel, sem az egyedi támogatásokkal kapcsolatban” - jelentette ki Mesterházy Attila.
[/caption]

Az egyeztetések egy idő után kifulladtak

A minisztérium és a frakció közötti egyeztetésekkel kapcsolatban Mesterházy Attila elmondta: Gyurcsány Ferenc minisztersége alatt hétfő reggelenként csak szakmai, stratégiai kérdésekről egyeztettek, konkrét pályázatokról nem esett szó. Ezeken a találkozókon emlékei szerint rajta kívül Gyurcsány Ferenc, Keszthelyi András kabinetfőnök, Bakonyi Tibor, valamint Ujhelyi István, Arató Gergely és Zuschlag János vettek részt. „Ezek az egyeztetések egy idő után kifulladtak, időpont-egyeztetési problémák miatt, illetve a sport került rajtuk előtérbe” – jelentette ki.  

A megkereséseket becsatornázta az illetékes szakmai vezetőhöz

„Nem volt feladat- és hatásköröm sem a pályázati tevékenységgel, sem az egyedi támogatásokkal kapcsolatban” - jelentette ki Mesterházy Attila. Hozzátette: ugyan Jánosi György minisztersége idején 5-10 millió forintos kerettel rendelkezett, de ezt „tipikusan nem használta ki”. Azt is elmondta, hogy érkeztek hozzá is megkeresések, próbáltak nála is lobbizni, elsősorban a sport területén, de ő ilyenkor a minisztériumban bevett szokás szerint járt el, azaz a kéréseket „becsatornázta” a tárca illetékes helyettes államtitkárához.

Mesterházy Attila tanúkihallgatása negyed 11-kor véget ért. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!