2009.11.20. 15:44
Kolompár ezúttal nem kívánt vallani
„Most nem, de a későbbiekben állok a bíróság rendelkezésére” – válaszolta pénteken Kolompár Orbán dr. Mátyásné dr. Polereczki Éva kérdésére, miszerint szeretne-e vallomást tenni az ellene és öt társa ellen folyó büntetőper harmadik tárgyalási napján.
Az elsőrendű vádlott ezután csendben ült a vádlottaknak fenntartott székek egyikén. Hasonlóan szűkszavúan nyilatkoztak társai, köztük felesége is, hiszen ők ugyancsak megtagadták, hogy beszéljenek a vádban szereplő cselekményekről.
Ettől persze a bizonyítási eljárás folytatódhatott a bírói tanács előtt, mégpedig a nyomozás során tett vallomások felolvasásával. Mint korábban megírtuk: Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke ellen három ügyben emelt vádat az ügyészség, ebből kettőt egyesítettek. Ezeknek a tárgyalása kezdődött el a héten a Kecskeméti Város Bíróságon.
Az egyik vádpontban érintett az elsőrendű vádlott felesége is. Hogy miért? A Kolompár Orbán által vezetett Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól 13 millió forintos támogatást nyert el a romák munkaerőpiaci versenyképességének javítására (ebből ténylegesen 7,2 milliót utaltak ki). A majsai szervezet a ZOR Kft. nevű céggel szerződött a programhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre (bútorok, fénymásolók leszállítására), illetve irodaépület festésére. A ZOR-nak pedig felerészben Kolompár, fele részben a felesége a tulajdonosa, utóbbi egyben ügyvezető is.
A vádirat szerint a ZOR bútorértékesítésről 255 ezer, irodaépület festéséről 423 ezer, fénymásoló beszerzéséről pedig 948 ezer forintos számlát állított ki. Az ügyészség szerint ezek a gazdasági események nem történtek meg, azaz a benyújtott számlák valótlan tartalmúak, és csak a támogatás felhasználásának igazolásához volt szükség rájuk.
Kolompár Orbánné nem kívánt vallomást tenni a bíróságnak. Így tanúként tett vallomásait olvasta fel dr. Mátyásné dr. Polereczki Éva. Ezekből többek között kiderült: Kolompárné szerint a festést két sógora végezte el. Arra nem emlékezett, hogy cége adott-e árajánlatot a munkálatokról, viszont kijelentette: a számlákat nem ő, hanem „szervezetnél dolgozó lányok” töltötték ki. Arra a kérdésre, hogy az OCÖ miért a ZOR-tól vásárolta a fénymásolót, azt válaszolta: a támogatás nem érkezett meg, ezért „meghitelezték” a roma szervezetnek ezt a beszerzést.
Szintén nem vallott tegnap a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet adminisztrátora, így a tanácsvezető bírónő felolvasta az ő nyomozati vallomásait is. Ezekből kiderült, hogy eltérően nyilatkozott az irodaépület festéséről. Először még azt mondta, hogy volt festés, egy hétvége alatt megcsinálta egy vállalkozó. Később ezt úgy módosította: már nem tudja megmondani, hogy kifestettek-e az épületben, mert ennek nem igazán látta nyomát a falakon.
Azt is elmondta: a ZOR számláit ő töltötte ki Kolompár Orbán utasítására. Egyik vallomása szerint tisztában volt azzal, hogy a számlák egy része valótlan, de az elsőrendű vádlott azt mondta neki: ha nem csinálja meg, nem kap fizetést. „Mindent utasításra tettem, mert féltem attól, hogy nem lesz munkám” – mondta a felolvasott vallomás szerint 2008-ban az adminisztrátor a nyomozóknak.