Kék hírek, bulvár

2009.11.12. 09:38

Gyurcsány állítja: nem látott bele a Zuschlag-pályázatok elbírálásába

Gyurcsány Ferenc – tanúvallomása szerint – csak jóváhagyta a pályázati támogatások listáját. Egykori miniszterelnökünk azt mondja, ő kizárólag a nagyobb horderejű kérelmekkel foglalkozott.

H.I.

Vége Gyurcsány meghallgatásának

Gyurcsány elmondta: egy idő után közismert volt a frakcióban, hogy Zuschlag ellen számviteli fegyelem megsértése miatt büntetőeljárás folyik, így ő is tudott róla. Az elsőrendű vádlottal a büntetőeljárásról 2007 augusztus végén-szeptember elején beszélt Kecskeméten. Ekkor annyit mondott neki: azzal teszi a legrosszabbat, ha fűhöz-fához fut az ügyével, inkább működjön együtt a hatóságokkal. Ugyanezt javasolta a hatodrendű vádlott Marsovszky Balázsnak is.

11 óra 40-kor véget ért Gyurcsány Ferenc kihallgatása. A per november 16-án Szilvásy György és Benedek András tanúkénti meghallgatásával folytatódik.

12 óra 28 perc

Gyurcsány kijelentette: nem volt arról tudomása, hogy a FIBISZ működését Zuschlagék civil szervezetek által elnyert pályázati pénzekkel finanszírozták volna. Az exminiszterelnök Fodor Endre kérdésre válaszolva azt is elmondta: nem adott utasítást Ocsovainak konkrét pályázatok elbírálásával kapcsolatban, és úgy tudja, a minisztérium vezetéséből sem tett ilyet senki.

12 óra 18 perc

A minisztérium körüli lobbi-tevékenységgel kapcsolatban Gyurcsány megjegyezte: az erőteljesebb lobbizás a sporttámogatásokért folyt, ilyen ügyek miatt naponta kellett fogadnia szakági vezetőket, egyesületek vezetőit, polgármestereket. – Egy miniszter az idejének 30-40 százalékát azzal tölti, hogy az őt megkeresőket, támogatásért folyamodókat meghallgatja – mondta. Hozzátette: őt is megkeresték sok százan támogatások miatt, köztük Zuschlag is. Elmondása szerint az elsőrendű vádlott nagyon aktívan képviselte az általa fontosnak tartott ügyeket, néha már túlságosan is vehemensnek találta, ugyanakkor a minisztérium részéről nem merült fel annak a gyanúja, hogy Zuschlag jogellenes módon jár el a pályázatokkal kapcsolatban.

11 óra 20 perc

Gyurcsány az általa vezetett minisztérium pályázataival kapcsolatban kijelentette: hozzá már csak a helyettes államtitkár, Ocsovai Tamás és a közigazgatási államtitkár, Benedek András által is aláírt lista jutott el a támogatásra javasolt pályázatokról. Miniszterként ő csak jóváhagyta az elé terjesztett listát, aláírva azt. Mint elmondta: minisztersége alatt az eléterjesztett listán nem változtatott; erre megítélése szerint csak akkor lett volna szükség, ha az alatta lévő szinteken nem lett volna egyetértés.
Az egyedi támogatási kérelmekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott: Művészetek Völgye, Sziget Fesztivál kategóriájú ügyek tartoztak a minisztérium vezetésének kompetenciájába, de pár százezer forint értékű
pályázatokkal ő nem foglalkozott.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Gyurcsány Ferenc a bíróság lépcsőjén
[/caption]

9 óra 35 perc

Fodor Endre tanácsvezető bíró Gyurcsány Ferenc nyomozati vallomására utalva azt kérdezte: milyen problémák voltak Ocsovai Tamással, hiszen 2007-ben az exminiszterelnök azt mondta az őt kihallgató ügyészeknek, hogy el akarta távolítani a helyettes államtitkárt pozíciójából. Gyurcsány Ferenc azt válaszolta: mérsékelten találta kielégítőnek Ocsovai szakmai előéletét, tapasztalatait, és vissza akarta vonni a megbízását, de mivel más jelentkező nem volt a tisztségre, így Ocsovai maradhatott.

Jánosi György a minisztérium pályázati tevékenységével kapcsolatban elmondta: a pályázatok kezelését – kiírás, szakértők kijelölése, listák összeállítása – nagy szabadságfokkal intézte a helyettes államtitkárság, mely az egyedi támogatási kérelmekről ötmillió forintos értékhatárig szabadon dönthetett. Ő csak a végső döntés fázisában látta az anyagokat, miután azok már átmentek a közigazgatási államtitkárságon. Jánosi szerepét formálisnak nevezte a pályáztatás során, mint kijelentette: ő változtatás nélkül jóváhagyta az eléterjesztett listákat a támogatásra javasolt egyesületekről.

A minisztérium körüli lobbizással kapcsolatban elmondta: 2002 májusában, amikor miniszter lett, nagyon erős volt a tárca körüli lobbi-tevékenyság. – Mindenki lobbizott, engem is megkerestek országgyűlési képviselők, polgármesterek, politikai oldaltól függetlenül – jelentette ki. Jánosi elmondása szerint rajta kívül más minisztériumi vezetőknél is lobbiztak, ezeket jelezték neki munkatársai. Ezzel kapcsolatban az volt az álláspontjuk: ígérni nem ígérnek semmit, de szakmai alapon megvizsgálják, hogy támogathatók-e az egyes kérések.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Korábbi miniszterelnökünk megérkezésekor
[/caption]

– Engem személyesen sem Zuschlag János, sem más nem keresett meg semmilyen támogatási kérelemmel baloldali ifjúsági szervezetekhez kötődő civil egyesületektől – mondta Jánosi. Hozzátette: Ocsovai Tamás pár alkalommal jelezte neki, hogy hozzá ilyen típusú kérések érkeztek. Jánosi elmondása szerint ilyenkor kérte tőle, hogy vizsgálják meg a pályázatok szakmai alkalmasságát, de instrukciókat nem adott neki.

Jánosi azt is elmondta: az MSZP sport és ifjúsági munkacsoportja ellenezte Mesterházy Attila politikai államtitkári kinevezését a sporttárcánál. Mivel Mesterházy mégis államtitkár lett, ennek ellentételezéseként kérték, hogy az ifjúsági ügyekkel Ocsovai Tamás
foglalkozhasson helyettes államtitkárként. Ocsovai kinevezését Jánosi szerint többek közt Arató Gergely, Újhelyi István és Zuschlag János kezdeményezte.

Jánosi közölte: miniszterként nem egyeztetett rendszeresen az MSZP ifjúsági és sport munkacsoportjával, összesen kétszer beszélt velük szakpolitikai kérdésekből, így nem tud arról, hogy a minisztérium bezetése és a munkacsoport vezetése közt szűkebb körű egyeztetés lett volna.

H.I. Korábbi miniszterelnökünk megérkezésekor Gyurcsány Ferenc a bíróság lépcsőjén -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!