Kék hírek, bulvár

2009.06.23. 11:37

Ujhelyi nem tagad, hanem magyaráz

Ma (kedd) délelőtt Ujhelyi Istvánt, a Fibisz (Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták) elnökét hallgatja meg Kecskeméten tanúkánt a megyei bíróságon dr. Fodor Endre tanácsa. A politikus azt állítja: nem tagad, csak magyaráz.

B. F. I.

Délelőtt Ujhelyi Istvánt hallgatja meg tanúként a Zuschlag-ügyben dr. Fodor Endre bíró tanácsa a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A politikus a Fibisz elnöke volt, Zuschlag János pedig alelnökként dolgozott a szervezetnél, amikor a vád szerint Zuschlag és társai elkövették a különösen nagy kárt okozó csalást.

A most más tanúk korábbi vallomásaival szembesíti a Ujhelyit. Azok szerint a Fibisz elnökségében köztudott volt, hogy a finanszírozást fiktív szervezetek pályázati pénzeivel oldották meg. Fodor Endre bíró azt a kérdést tette fel Ujhelyinek: mivel magyarázza, hogy többen is szabálytalanságokról beszélnek, ő pedig mint elnök nem tudott róla?

Ujhelyi így válaszolt: - Nem tagadásban vagyok, hanem magyarázok. Magyarázom azt, hogy minden párt és szervezet mellett vannak egyéb partnerszervezetek, akikkel azok együttműködnek. A korábban vallomást tevő fiatalok összemosták a finanszírozás törvényes módját a törvénytelennel. Csak később tudatosodott bennük, hogy miről is van szó.

További részletek később a szerdai Petőfi Népében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!