2009.05.16. 14:35
Vígasztalan csendben temették Edinát
Fekete ruhába öltözött, csendes fiatalok szomorú látványa töltötte be a kecskeméti köztemetőt. Ma (szombaton) délelőtt ugyanis ott temették el azt a gimnazista lányt, akit osztálytársa ölt meg több késszúrással.
A hangszórókból halk zene szólt, s Zorán énekelte: kell ott fenn egy ország! A beszédek az ifjúkori halál fokozott értelmetlenségét hangsúlyozták, kiemelve Edina közösségi és tanulmányi erényeit.
Sose kérdezzük, hogy kiért szól a harang, ha elment valaki – mondta a búcsúztató – hiszen értünk szól, mi lettünk szegényebbek. A halál körülményeire semmilyen utalás sem történt. A sírnál Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versét idézte a szónok. A sírásók dermesztő csendben dolgozva alakították ki a hantot, a vígasztalan döbbenetet nem törte meg a földkupacok puffogása sem.
Köszönet
Edina szülei, testvére és családtagjai köszönetet mondanak mindazoknak, akik a temetésen részt vettek, gyászukban velük éreznek.