Kék hírek, bulvár

2008.10.23. 15:52

Rágalmazásért elítélték Török Gusztáv Andort

A kalohirek.hu információi szerint tegnap (szerdán) a Bács-Kiskun Megyei Bíróság másodfokon lefolytatott büntetőeljárásban Dr. Szuromi bírónő tanácsa másodfokon helyben hagyta a tavaly Baján hozott első fokú döntést, melynek értelmében Török Gusztáv Andor Kalocsa város polgármestere nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt bűnös.

kalohirek.hu

Ez ellen fellebbezésnek helye nincs.

A bírósági határozat előzménye egy több mint egy éve megjelent újságcikk. A 2006-os, őszi helyhatósági választás kampányának egyik augusztusi eseményéről – amelyen Török mondott beszédet – tudósított a Kalocsai Néplap szó szerint idézve egy gondolatot a hivatalban lévő polgármestertől, amiben név nem hangzott el.

Ezt a gondolatot értelmezte úgy a lap megjelenését követően Hargitai László volt városi rendőrkapitány és polgármesterjelölt, hogy (idézzük): „A folyamatban lévő önkormányzati választási kampányban súlyos jogsérelem ért. Korábbi rendőri tevékenységem hamis színben történő feltüntetésével a kalocsai választópolgárok körében Török Gusztáv Andor polgármesterjelölt félelmet, visszatetszést és bizonytalanságot idézett elő a személyemmel kapcsolatban.”

-->

Címkék#kalocsa
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!