Kék hírek, bulvár

2008.10.06. 12:48

Már négyre nőtt a halottak száma! - Vonatbaleset Monorierdőnél - Képekkel

A Nyíregyháza felől Budapestre tartó Hajdú IC-vonat végébe ütközött ma (hétfő) fél 11 körül a Ceglédről ugyancsak Budapestre tartó személyvonat.

Baon.hu

18:23
Szemtanúk beszámolója szerint a Budapest felé közlekedő InterCity vonat az állomás előtt lelassított, lehet, hogy meg is állt, ezért szaladt bele a szerelvényt követő személyvonat.

Az ATV értesülései szerint kizárták azt a szárnyra kapott hírt, hogy kábellopás okozta a vonatbalesetet. A baleset okának feltárása jelenleg is zajlik.



16:12
Feltételezések szerint a biztosítóberendezésben keletkezhetett hiba, melyet valószínűleg egy előzetes kábellopás okozott. A rendőrség vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt indított nyomozást.

A baleset pillanatában hatalmas csattanás hallatszott, majd a vonat elején mit sem sejtő utasokat leszállították a szerelvényről. Az emberek egymást segítették, a sérülteket igyekeztek ellátni, míg a mentők meg nem érkeztek.


13:58

Győrfi Pál tájékoztatása szerint egy férfi és két nő halt meg a helyszínen a baleset következtében, de elképzelhetőnek tartja, hogy a roncsokból további holttesteket is kiemelhetnek a tűzoltók.

Hozzátette: mentőhelikopterrel négy életveszélyes sérültet, mentőautókkal pedig négy súlyos és 19 könnyű sérültet szállítottak kórházba. Elmondta azt is, hogy a környéket mentősök fésülik át, illetve a településen is keresik az esetleges sérülteket, így a könnyebb sérültek száma minden bizonnyal emelkedni fog.

 

12:48
A baleset körülményeit egyelőre nem tudja a vasúttársaság. A baleset következtében megsérült az IC-szerelvény utolsó kocsija, illetve a vele azonos irányban közlekedő személyvonat első két kocsija. Ismereteink szerint több mint 20 sérült van.
 
A baleset miatt Monor és Pilis között nem közlekedhetnek a vonatok, az IC és gyorsvonatok kerülő útvonalon: Újszász érintésével közlekednek majd, a helyi utasokat várhatóan vonatpótló autóbuszok szállítják.

Jelentős késésekre és járatkimaradásokra, járatösszevonásokra kell számítani. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!