Kék hírek, bulvár

2008.08.04. 09:43

Könnyen ugrik a jogsi - Az első ítéletek ittas sofőrök ellen

Címkék#Bűnügyek

Ittas járművezetőket ítéltek el gyorsított eljárásban, a „zéró tolerancia” jegyében, Kecskeméten.

Noszlopy

A 25 éves H. Lajost ugyan idén márciusban közúti baleset gondatlan okozása miatt már 72 ezer forintra ítélték, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy július 13-án – szerencsétlen szám – ittasan vezesse személyautóját. A Tavaszmező utcán a Kullai köz irányából haladt a Búzamező utca felé, amikor a rendőrök elkapták. Közepes fokú alkoholos befolyásoltság miatt a bíróság most 140 ezer forintra büntette.

A 33 éves A. Csabát a mostani ügyét megelőzően 1998-ban ítélték el súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés miatt. Akkor 5 hónap, 1 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Most július 12-én délben, Kecskemét határában, az úgynevezett szeméttelepi úton közlekedett Kisfáiban, ittasan a segédmotorjával. Megállították a rendőrök és kiderült, hogy nincs jogosítványa, valamint súlyosan ittas. A bíróság ezért 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, amit azonban ezúttal is 1 évre felfüggesztettek. Mellékbüntetésként 3 évre eltiltották a járművezetéstől.

A bíróság egyes esetekben nem csak pénzbüntetést szabott ki.



A 44 esztendős K. János eddig öt esetben volt büntetve: 2003-ban, ittas járművezetés miatt. Akkor 10 hónap, 1 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Kicsivel később a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt 15 ezer forintra büntették, most pedig 60 ezer forintot kell fizetnie és 1 évig nem vezethet személyautót. Az ítélet szerint július 20-án, hajnali 2 órakor a Jókai utcán vezette enyhe-közepes alkoholos állapotban Volkswagenjét.

A 44 esztendős Sz. Zoltánt eddig már 7 alkalommal büntették. Július 17-én este ittas állapotban ült segédmotor kerékpárja nyergébe, majd a Nagykőrösi utcán megállította egy rendőrjárőr. Előállították, megszondáztatták: enyhe fokú alkoholos befolyásoltság miatt 105 ezer forintot kell fizetnie.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!