2008.08.11. 15:16
A fiatalok bárkit útbaigazítanak, közben beszélgetnek is vele
A fiúkkal nincs semmi gond, de a lányok mindenben igyekeznek jobbak lenni az erősebbik nem képviselőinél.
Seres Dezső alezredes lapunknak elmondta: a kilenc – szünideje egy részét feláldozó – fiatal közül kettő lány. A fiúkkal nincs semmi gond, de a lányok mindenben igyekeznek jobbak lenni az erősebbik nem képviselőinél. Hetente három alkalommal, napi négy órát (elsősorban délutánt) töltenek el járőrözéssel a rendőrség által kijelölt útvonalon. Komótosan járnak, figyelnek, egészen addig, amíg felbukkan egy turista.
Az idegenről már messziről lerí, hogy fogalma sincs, melyik táján van a világnak. Mielőtt eluralkodna rajta a görcsös rémület és pánikhangulat, a szolgálatkész fiatalok elszántan odalépnek és felajánlják segítségüket. Magyarul, németül, angolul, franciául és spanyolul. Ettől a turista szemmel láthatóan megkönnyebbül. A fiatalok térkép segítségével útba igazítják, egy darabon elkísérik, majd érzékeny búcsút vesznek tőle, és sokáig integetnek. A meghatódott turista pedig hazamegy, és mindenkinek elújságolja, milyen áldott lelkű fiatalok élnek Magyarországon. Jövőre aztán az egész falut vagy várost Kiskunfélegyházára küldi városnézésre... De komolyra fordítva szót, a két lány elmondta: épp ilyen nyári munkára vágytak. Az idegennyelvekkel nics gondjuk, félni senkitől sem félnek, beszélgetni és másokon segíteni pedig kifejezetten szeretnek.