Hírek

2016.06.24. 08:53

Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból

Hivatalosan is bejelentették péntek reggel, hogy a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott népszavazást. Jenny Watson, a brit választási bizottság elnöke Manchesterben közölte, hogy a kilépésre több mint 17,4 millióan, a bennmaradásra 16,1 millióan voksoltak.

MTI, fotó: AFP

Jenny Watson, a brit választási bizottság elnöke a manchesteri városházán közölte, hogy a népszavazáson 33,6 millióan vettek részt. A kilépésre több mint 17,4 millióan, a bennmaradásra 16,1 millióan voksoltak.

Philip Hammond brit külügyminiszter a végeredmény hivatalos bejelentése után a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: a brit kormány első feladata most a helyzet stabilizálása, később pedig az, hogy a kilépésről szóló tárgyalásokon a lehetséges legjobb feltételeket érje el Nagy-Britannia számára.

Hammond szerint elsősorban azt kell elérni, hogy az EU-val fennálló kereskedelmi-gazdasági kapcsolatrendszer minél több eleme érvényben maradjon, beleértve a londoni City szerepének megőrzését az európai pénzügyi szolgáltatási piacon.

Lemondott a brit kormányfő

Bejelentette távozási szándékát pénteken David Cameron brit miniszterelnök, miután az EU-tagságról tartott népszavazáson a kilépést pártoló tábor győzött. Cameron közölte: szeretné, ha a kormányzó Konzervatív Párt októberi konferenciáján már más lenne a kormányfő.

Cameron, aki a bennmaradásért kampányolt, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felolvasott nyilatkozatában közölte: a következő hetekben és hónapokban miniszterelnökként mindent megtesz "a hajó stabilizálása" érdekében, de nem hiszi, hogy helyénvaló lenne, ha "kapitányként" ő irányítaná országát annak további útján.

Kijelentette: nem látja szükségesnek, hogy távozásának pontos menetrendjét már most felvázolja, de azt szeretné, ha a kormányzó Konzervatív Párt októberi konferenciáján már más lenne Nagy-Britannia miniszterelnöke. Hozzátette: az Európai Unióval tartandó tárgyalásokat már az új brit miniszterelnöknek kell megkezdenie.

Cameron közölte azt is, hogy távozási szándékáról péntek reggel tájékoztatta II. Erzsébet királynőt.

Cameron, aki a bennmaradásért kampányolt, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felolvasott nyilatkozatában közölte: a következő hetekben és hónapokban miniszterelnökként mindent megtesz "a hajó stabilizálása" érdekében, de nem hiszi, hogy helyénvaló lenne, ha "kapitányként" ő irányítaná országát annak további útján.

Kijelentette: nem látja szükségesnek, hogy távozásának pontos menetrendjét már most felvázolja, de azt szeretné, ha a kormányzó Konzervatív Párt októberi konferenciáján már más lenne Nagy-Britannia miniszterelnöke. Hozzátette: az Európai Unióval tartandó tárgyalásokat már az új brit miniszterelnöknek kell megkezdenie.

Cameron közölte azt is, hogy távozási szándékáról péntek reggel tájékoztatta II. Erzsébet királynőt. Fotó: AFP -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik