Hírek

2014.09.04. 13:51

Megbüntették a botulizmusban érintett kistermelőt

1,5 millió forint élelmiszerlánc-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte, kistermelői regisztrációját törölte és 3 évre eltiltotta a tevékenység gyakorlásától az első fokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság a szarvasgombás pesto okozta botulizmus esetben érintett kistermelőt.

nébih

A határozat nem jogerős. A járványügyi nyomozás alapján megerősítést nyert, hogy a botulizmus megbetegedésért a kistermelő által gyártott termék tehető felelőssé.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal közleménye szerint a megbetegedést okozó termékekkel azonos tételek vizsgálatára – mivel a termékeket elfogyasztották, az érintett tételeket pedig a nyomon követési rendszer hiánya miatt nem lehetett felderíteni – nem volt lehetőség.

A megvizsgált más tételekből és egyéb termékkörből származó, összesen 119 késztermék- és 7 fűszer esetében a botulizmusért felelős Clostridium botulinum (Cl. botulinum) baktérium, vagy anak toxinja nem volt kimutatható.

A járványügyi nyomozás alapján ugyanakkor megerősítést nyert, hogy a botulizmus megbetegedésért a kistermelő által gyártott termék tehető felelőssé. A pesto előállításához használt technológia nem volt megfelelő, a Cl. botulinum spórák túlélését nem akadályozta meg.

A termékek készítéséhez használt konyhai befőző készülék akkreditált laboratóriumi mérései alapján megállapítható, hogy az alkalmazott technológiai eljárás (maximum 95°C, 120 perc) a Cl. botulinum spórák elpusztítására nem alkalmas, mivel azokat csak 120°C fölött, magas nyomáson lehet elpusztítani.

A vizsgálat feltárta, hogy a kistermelő számos, a kistermelőkre vonatkozó élelmiszerbiztonságot garantáló jogszabályt is megszegett. Többek között többször megváltoztatta az élelmiszer előállítás helyszíneit a hatóság tájékoztatása nélkül, a termékeit nem a saját maga által termelt alaptermékekből készítette, nyomon követési rendszert nem működtetett, értékesítési területe meghaladta a jogszabályban előírt kistermelői korlátokat, valamint a termékek megnevezése, jelölése is több ponton hibás volt, amivel megtévesztette a fogyasztókat.

Ezek is érdekelhetik