Hírek

2014.01.14. 18:32

Ellenzéki egyeztetés - 71 körzet a szocialistáké, 22 az Együtt-PM-é, 13 a DK-é

Hetvenegy egyéni választókerületben az MSZP, huszonkét körzetben az Együtt-PM, tizenháromban a Demokratikus Koalíció nevezi meg a közös jelöltet az idei parlamenti választáson a baloldali ellenzéki pártok megállapodása alapján. A közös listaállítás miatt a 106 egyéni választókerületben indulók mindegyike közös jelöltként szerepel majd a szavazólapon.

MTI

Az MSZP és az Együtt-PM augusztus végén 75:31 arányban osztotta el egymás között az egyéni körzeteket. A múlt hét eleje óta az ellenzéki összefogás kibővítéséről folyó tárgyalásokon Bajnai Gordon pártszövetsége 9, a szocialista párt pedig 4 helyet adott át Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójának.

Így a DK állíthat jelöltet Budapest belvárosában, ahol Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke helyett a korábban MDF-es Kerék-Bárczy Szabolcs lesz Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető kihívója.

A DK kapta meg a fővárosi VI-VII. és a XII. kerületet, ezekben a PM-es Kocsis-Cake Olivio és Szabó Tímea lett volna a jelölt. A VI-VII. kerületben sajtóhírek szerint Oláh Lajos, a DK parlamenti képviselője, a Hegyvidéken pedig Bauer Tamás DK-alelnök lesz a közös induló.

Szintén a DK nevezi meg a jelöltet Kalocsán, Mohácson, Sárbogárdon, Győrben, Berettyóújfaluban, Esztergomban - ahol eredetileg a PM képviselője, Szilágyi László indult volna -, Szigetszentmiklóson, Kaposváron, Vásárosnaményban és Keszthelyen.

Szigetszentmiklóson a körzetet korábban ötször megnyerő Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök indul a Gyurcsány-párt jelöltjeként, Kaposváron Kolber István korábbi tárca nélküli miniszter, míg Kalocsán az MTI értesülése szerint Niedermüller Péter, a DK alelnöke.

Az Együtt-PM több, győzelemre esélyes választókerületet megtarthatott, így változatlanul a Bajnai-szövetség állít jelöltet Csepelen és a XVI. kerületben, az egyik szegedi és miskolci körzetben, Egerben, Nagykanizsán és öt Pest megyei választókerületben. Érden az MTI értesülése szerint a Juhász Péterhez hasonlóan a Milla-platformhoz tartozó, volt SZDSZ-es Csőzik László helyett valószínűleg a PM-es Dorosz Dávid indul.

Az Együtt-PM-é maradt a bajai, a gyulai, a szentesi, a mosonmagyaróvári, a debreceni, a nyírbátori, a dombóvári, a körmendi és a balatonfüredi választókerület, valamint a budapesti II. és XXII. kerület.

A megállapodásban szintén részt vevő Magyar Liberális Párt egyetlen egyéni körzetben sem állít jelöltet, a pártot így várhatóan csak a közös lista negyedik helyén lévő Fodor Gábor képviselheti a választás után megalakuló törvényhozásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!