Hírek

2013.05.14. 15:14

Szerdán állnak át, a MÁV felkészült

A MÁV felkészült a gyors- és sebesvonati pótjegy bevezetésével együtt járó, szerdán esedékes átállásra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

BAMA

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára elmondta: a kiemelt kategóriájú vonatokon már eddig is léteztek pót- és helyjegyek, például az inter- és eurocity, valamint railjet járatokon; most ezek köre bővül. Az eddigi 200 járat, amelyre pótjegy váltása volt kötelező, további 200 járattal bővül május 15-től - tette hozzá.
A pótdíj mértéke 100 kilométerig 150 forint. Ezen a távolságon felül a pótdíj sávosan emelkedik és 500 kilométernél éri el 735 forintos maximumot - közölte az államtitkár.

Megjegyezte: az ügyről egyeztetések folytak a napokban a Fidesz-frakció és a szaktárca között. A frakció kifogása a pótdíj-rendszer bevezetésével kapcsolatban az volt, hogy ha differenciált árképzésről beszél a MÁV, akkor az alacsony színvonalú szolgáltatás esetében is érvényesíteni kell a különbséget. A plusz pénzt egy jármű-felújítási programra szedi be a nemzeti vasúttársaság, vagyis az összegből az ezeken a járatokon közlekedő kocsikat újítja fel, mintegy 300-at.

Elfogadva a Fidesz-frakció érvelését, a MÁV június 1-jéig kidolgozza a 15 legalacsonyabb komfortfokozatú vonalon - ami mintegy 100-120 járatot érint - a 15 százalékos árcsökkentésre vonatkozó feltételeket - tette hozzá.
A bérletesekre nem vonatkozik a pótjegy-váltási kötelezettség - mondta Völner Pál. Emlékeztetett, hogy vannak olyan kedvezményezett csoportok - mint például a 3-6 év közötti gyerekek, vagy a 65 év feletti nyugdíjasok -, akik ingyenesen, jegy nélkül utazhatnak. Nekik a pótjegyre vonatkozóan a továbbiakban egy nagyon kedvezményes árú - 1500 forintos - havi bérlet megvásárlására lesz lehetőségük.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!