Hírek

2012.05.25. 05:30

Cigánygén, zsidógén

Magam például már alig várom azt a szélsőjobbos törvényjavaslatot, amely a genetikai (szűrő)vizsgálatot valamennyi honfitársunk számára kötelezően elrendeli, hogy a (szebb) jövőben csak és kizárólag az mondhassa magát magyarnak, aki az őseit legalábbis a turulmadárig képes visszavezetni.

Stanga István

Amiként arról a média részletesen beszámolt, a Jobbik egyik Zala megyei önkormányzati képviselője a Nagy Gén Kft.-nél egy genetikai vizsgálatot csináltatott, így akarván bizonyítani választóinak, hogy személyében egy „fajtiszta” embert tisztelhetnek, akiben sem „cigány-, sem pedig zsidógén” nincsen. Nos, bár a cég által kiadott „szakvélemény” megállapította, hogy fajmagyar honfitársunkban valóban nem találtak „se a cigány-, se a zsidó népcsoportra jellemző genetikai génváltozatot”, valamint, hogy zsidó és  cigány rokoni felmenők kizárhatóak, az enyhén szólva is szokatlan eljárás nem mindennapi botrányt robbantott ki. A kft. már az eset nyilvánosságra kerülésének másnapján sűrű elnézést kért a nem elég precízen, nem kellő körültekintéssel megfogalmazott „szakvéleményért”, míg remek pólósunk, a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, aki a Nagy Gén Kft. egyik társtulajdonosa volt, bejelentette, a történtek miatt a lehető leghamarabb megválik tulajdonrészétől. A laikusok körében is nagyon nagy visszhangot kiváltó eset szakmai berkekben még inkább kiverte a biztosítékot. Czeizel Endre orvos-genetikus, illetve a Magyar Humángenetikai Társaság szerint a kft. súlyosan veszélyeztette a szakma jó hírnevét, míg az egészségügyi államtitkárság úgynevezett véleményező testülete, a Szakmai Kollégium Klinikai Genetikai Tagozata és Tanácsa nem csupán elutasította és elítélte a „rasszista értelmezésre okot adó genetikai vizsgálatot”, de arra kérte az egészségpolitikai hatóságokat, hogy akadályozzák meg az ilyen és ehhez hasonló vizsgálatok megismétlődését és elterjedését, továbbá léptessenek életbe szankciókat azok ellen.

Nos, magam azt gondolom, igazi magyaros történetről van szó. Adott egy agyhalott jobbikos, aki úgy gondolta, hogy bár 2012-őt írunk, nem árt, ha az ember rendelkezik egy olyasféle pedigrével, amilyet a II. világháború idején játszódó, népszerű tévés sorozatban, „A tavasz 17 pillanata” című filmben láthattunk a náci tisztekre vonatkozó nyilvántartásokban („Északi típus, szőke, kék szemű, kitartó. Tiszta fajú árja”.), és persze, adott egy gátlástalan cég, amely – a fene se tudja mennyi pénzért – minden további nélkül hajlandó teljesíteni a legidiótább megrendeléseket is. Hogy aztán az ilyesféle vizsgálatok szankcionálására sor valóban kerül-e, ahogyan azt a Szakmai Kollégium Klinikai Genetikai Tagozata és Tanácsa javasolta, nem igazán tudom megmondani, ám ha Magyarország továbbra is a most látott irányba tart, akkor a Nagy Gén Kft.-nek és a hasonszőrű vállalkozásoknak rendkívül komoly üzleti sikereket lehet jósolni. Én például már alig várom azt a szélsőjobbos törvényjavaslatot, amely a genetikai (szűrő)vizsgálatot valamennyi polgár számára kötelezően elrendeli, hogy a (szebb) jövőben csak és kizárólag az mondhassa magát magyarnak, aki az őseit legalábbis a turulmadárig képes visszavezetni. Amely eljárás jó néhány öntudatos és büszke honfitársunknak lenne képes nagy meglepetést okozni... Csakúgy, mint történt az 1939-ben, amikor is a II. zsidó törvényt benyújtó kormány feje, a virtigli antiszemita Imrédy Béla azért kényszerült lemondani, mert politikai ellenfelei kiderítették, hogy felmenői között egy zsidó származású dédszülőt találni. Amely történetből főként napjaink „turbómagyarjainak” kell(ene) okulni.

Azoknak, akik úgyszintén most indulnak szabadságra, hadd kívánjak kellemes pihenést, azoknak pedig, akik már túl vannak a vakáción, jó munkát.

Ne feledjék: találkozunk június 18-án!

Stanga István -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!