Hírek

2011.12.08. 05:22

Irány az európai II. osztály?

Hogy mikor is bomlik fel az eurozóna (már persze, ha tényleg felbomlik), jelen pillanatban nem lehet tudni, ám abba az elit csapatba, amit a hírek szerint Merkel kancellár és Sarkozy elnök gründol, Magyarországnak az ég világon semmi esélye sincs bekerülni.

Stanga István

Ha azt, hogy az Európai Unió tagországait már hosszabb ideje sújtó válság mikor és milyen formában is ér majd véget, jelen pillanatban nem is lehet megjósolni, nem vitás, hogy a gazdasági-pénzügyi szakemberek többsége az eurozóna közeljövőbeli felbomlását mostanság már befejezett ügyként, kész, megváltoztathatatlan tényként kezeli. Hogy aztán milyen is lesz az a bizonyos új közösség, amely egészen a legutóbbi időkig többé-kevésbé jól működő, mára azonban megoldhatatlan (de legalábbis megoldhatatlannak tűnő) problémákkal küszködő (valuta)uniót felváltja, e percben legfeljebb az új „klubot” gründoló Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök tudná megmondani, ám az elképzelésekről kiszivárgott hírek szerint a mostani, illetve a jövőbeli uniós tagországoknak a nagyon sokáig eretnek ötletnek számító, mostanra viszont széles körben elfogadottá vált úgynevezett „kétsebességes Európa” gondolatával kell megbarátkozni. Ez  nagyjából azt jelenti, hogy lesz majd egy elit gárda, egy minden bizonnyal föderális alapon szerveződő, illetve működő alakulat, amelybe kizárólag a legjobb, legerősebb országok fognak bekerülni (akiknek nem mellesleg – túl a mainál összehasonlíthatatlanul szigorúbb költségvetési politikán – az eddigi szuverenitásukból meglehetősen sokat kell majd feladni), s persze, lesznek a többiek, akiknek beláthatatlan időre a „kispadon” ücsörgéssel, a periférián való léttel, vagyis egyfajta „európai másodosztály” minősítéssel kell megbarátkozni. Ami nem – vagy sokkal kevésbé – lenne aggasztó, ha nekünk, magyaroknak is nem ez utóbbira kellene berendezkednünk.   

Mert bár biztos vagyok abban, hogy szép számmal vannak kis hazánkban, akik nem csupán elégedetten figyelik az EU pillanatnyi vergődését, de azt se különösebben bánnák, ha atomjaira hullana szét az egész (aztán jöjjön a Turáni Unió, a sztyeppei népekkel, Kínával avagy Szaúd-Arábiával való megbonthatatlan szövetség), magam az unió „futottak még” kategóriájába kerülésünket rendkívül szomorú, ugyanakkor nem meglepő fejleménynek tartom. Nem meglepőnek, hiszen a Nagy Áprilisi Forradalomban hatalomra kerülő Orbán-kormány nagyon-nagyon sokat tett azért, hogy a korábban említett elit csapat összeállításánál az ég világon senki se gondoljon ránk. És itt nemcsak a rossz gazdasági mutatókról, így a kabinet ígéretei dacára sem csökkenő államadósságról, az igen szerény gazdasági növekedésről, a huzamosabb ideje gyengélkedő forintról vagy a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitika egyéb „áldásairól”van szó, hanem arról a különös (hadd ne mondjam: irritáló) stílusról is, amely aligha szerzett újabb barátokat és támogatókat Orbánéknak, és ami a történtek fényében eléggé nevetséges is. Mert lehet ugyan az uniós társaknak a zseniális magyar megoldásokról, a nem ortodox eszközök mindenhatóságáról elmélkedni, lehet kokikról és sallerekről, nem létező szabadságharcról beszélni, csak akkor sikeresnek is kell lenni, nem pedig – szégyenszemre – az olyan sokat szapult ellenfél (ellenség?) segítségét kérni. Mert így az ember nemcsak lejáratja magát, de pluszban még ki is röhögteti. Na, egyszóval, hacsak valami csoda nem történik, Magyarországnak semmi esélye a majdani „Európa-válogatottba” bekerülni. Ami nem öröm, de legalább nem is kell szeretni.  

Ezek is érdekelhetik