Hírek

2011.11.03. 14:48

Elrendelték a tömegszerencsétlenséget okozó sofőr előzetes letartóztatását

Harminc napra elrendelte a Szegedi Városi Bíróság csütörtökön annak a román kamionsofőrnek az előzetes letartóztatását, aki az M43-as autópályán hétfőre virradóra történt, tizennégy halálos áldozatot követelő balesetet okozta – tudta meg a tárgyalás egyik résztvevőjétől az MTI tudósítója.

MTI

 A bíróság a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján tartotta ülését, ott, ahol a 31 esztendős aradi férfit ápolják. Az osztályt, ahol a baleset után néhány órával őrizetbe vett férfit kezelik, több rendőr is őrizte.

    A férfi ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

    Joó Attila, a Csongrád Megyei Bíróság kollégiumvezető bírája közölte: a bíróság azért látta szükségesnek a gyanúsított előzetes letartóztatásának az elrendelését, mert úgy véli, a magyarországi lakhellyel és jövedelemmel nem rendelkező férfi esetében fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított a szabadlábon hagyása esetén meghiúsíthatná vagy megnehezíthetné a bizonyítási eljárást.

    Hétfőre virradó éjszaka egy Szeged felé tartó, faanyagot szállító román kamion átszakította az M43-as autópálya szalagkorlátját, az oldalára borult, és az ellenkező irányba vezető pályatesten frontálisan összeütközött egy Makó felé haladó, szintén román kisbusszal. Mindkét jármű lesodródott az útról és felborult.

    A kisbuszban utazók közül tizennégyen meghaltak, köztük egy 6 éves kislány és egy 8 éves kisfiú. A roncsból a tűzoltók egy túlélőt tudtak kiemelni – a gyermekek édesapját -, ő életveszélyes sérüléseket szenvedett. A kamion sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

    A baleset halálos áldozatai valamennyien román állampolgárok: Giurgiu megyéből, Alexandria városából, Neamt megyéből, Clejani településről, illetve Arges megyéből valók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!