Hírek

2011.05.09. 17:30

Elsüllyedt egy líbiai menekülteket szállító hajó

Hatszáz menekülttel a fedélzetén elsüllyedt egy hajó Líbia partjainál. Több száz utas sorsáról semmi hír sincs.

MTI

Líbia partjainál elsüllyedt egy hajó 600, az észak-afrikai országból menekülő bevándorlóval a fedélzetén - közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szemtanúkra hivatkozva. Laura Boldrini szóvivő elmondta,  a hajó még pénteken tört ketté a tengeren. Olasz források szerint több tucatnyi holttestet emeltek ki már a tengerből, de több száz utas sorsáról egyelőre semmi hír sincs. A szemtanúk egy másik járművön utaztak valamivel később, és holttesteket láttak úszni a vízen.

Boldrini mintegy 800-ra teszi az észak-afrikai partoknál az egymást követő hajótörésekben elpusztultak számát március vége óta. A halálesetek és eltűnések szaporodása összefüggésben van azzal, hogy az embercsempészek egyre nagyobb járműveket használnak, de ezek irányításához már nem értenek eléggé.
 
Az UNHCR két, 320 és 360 vándort szállító, eltűnt hajóról is értesítette az olasz parti őrséget a rokonok bejelentései alapján, de semmi információt nem kaptak válaszul.
 
A menekültügyi főbiztosságnak tudomása van olyan esetekről is, amelyekben a hajókról látják a csónakokat, de nem segítenek rajtuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!