Hírek

2011.04.30. 21:16

Itt a LENYI: összefog a SZEMA és az SZDSZ

Liberális együttműködésben fogott össze a Szabad Emberek Magyarországért liberális párt (SZEMA) és az SZDSZ - jelentette be Ungár Klára, a SZEMA elnöke szombaton, sajtótájékoztatón, Budapesten.

MTI

Ungár Klára úgy fogalmazott: „veszélyben van a demokrácia, veszélyben van a köztársaság”. Ezért szeretnék újjáépíteni a liberális közösséget, melynek első lépésében az SZDSZ-szel összefogva kiadták a liberális együttműködés nyilatkozatát.

A nyilatkozat - melyhez mostanáig közel háromszáz ember csatlakozott - azokat az értékeket képviseli, melyeket az elmúlt egy évben eltüntetett a jelenlegi kormány, úgy mint a demokrácia, a köztársaság eszménye, a kiszámíthatóság, az átlátható állam, vagy az emberi méltóság – mondta a SZEMA elnöke.

Ungár Klára a kormány legdurvább lépéseinek nevezte az alkotmánybíróság lefejezését, illetve a nyugdíjak államosítását, de elmondása szerint együttműködésüket az alkotmányozási folyamat gyorsította meg. Közlése szerint a liberális együttműködésen belül egyelőre a SZEMA és az SZDSZ is önállóak maradnak, de amiben tudnak együttműködnek közös értékeik mentén.

Szabadai Viktor, az SZDSZ ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon szétszóródtak a liberális erők, de van remény a közös cselekvésre, miután Zuglóban a májusi időközi önkormányzati választásokon sikerült elindítaniuk a SZEMA és az SZDSZ közös jelöltjeként Spira Veronikát. Az SZDSZ és a SZEMA közös jövőjét illetően Szabadai Viktor hangsúlyozta: a választási együttműködésen túl szakmapolitikai kérdésekben is szeretnék hallatni hangjukat.

Spira Veronika zuglói jelölt kiemelte: az országban mindenhol hiányolják az együttműködést. Ezért az önkormányzati munkákban konszenzusra törekszik, együttműködve nem csak a jelen lévő pártokkal, hanem a szakszervezetekkel és egyéb közösségekkel.

A SZEMA színeiben Uszka polgármesterévé választott Sértő Radics István a liberális együttműködés nyilatkozat azon pontjára hívta fel a figyelmet, melyben a kormányt felszólítják, hogy minden törvényes eszközzel akadályozzák meg, hogy „paramilitáris szélsőjobboldali” szerveződések terrorizálják a kisebbségben élő embereket. Szerinte a gyöngyöspatai események is rámutattak, hogy a kistelepüléseken élő cigányság helyzete azonnali és gyors megoldást igényel. Hosszú távon pedig három problémakört kell rendezni, az oktatást, lakhatást, és a foglalkoztatást – tette hozzá.

MTI -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!