Hírek

2010.12.03. 05:11

Diák tanítva, tanár verve jó?

Természetesen az iskolai agresszió járványszerű terjedését egyszerű lenne az elmúlt évek liberális oktatáspolitikájával magyarázni, csakhát a dolgok korántsem 2002-ben kezdtek elfajulni, ráadásul a mai, áldatlan állapotok létrejötte jóval több tényezőnek „köszönhető”, semmint hogy az egész ügyet elintézhessük azzal a sommás megállapítással, miszerint a világon mindenért Magyar Bálinték a felelősek.

Stanga István

Amikor alig néhány héttel ezelőtt a kaposvári gyilkos tinédzserekről szóló írásomhoz kommentet küldő egyik olvasóm azt kérte tőlem, alkalomadtán foglalkozzak már az iskolai agresszió kérdésével is, nem gondoltam, hogy az akkori ígéretemet – miszerint, ha lesz valamilyen apropója a dolognak, szívesen előveszem a témát – viszonylag gyorsan teljesíthetem. Hát, ez a bizonyos apropó megteremtődött, köszönhetően Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatási jogok országgyűlési biztosának, aki a tavalyi évről szóló, a minap nyilvánosságra hozott jelentésében az egyik legsúlyosabb és leghamarabb megoldandó problémának a honi iskolák világát is mind jobban és jobban  „megfertőző” agressziót nevezi, amely jelenség felszámolását végletesen megnehezíti, hogy – amiként azt az ombudsman megjegyzi – valamennyi  érintett közül épp a főszereplőknek tekintett pedagógusok érzik magukat a legtanácstalanabbnak. Ami már most a jelentés legfőbb megállapításait illeti... Kiderült, hogy a kérdéses időszakban a biztos hivatalához érkezett beadványok sokasága számolt be az erőszakos tanulói magatartásformák eddig nem mérvű látott elszaporodásáról, ami a szülőkben és a diákokban épp olyan komoly aggodalmat váltott ki, mint az intézményvezetőkben és a tanárokban. Mindnyájuk közül azonban kétségkívül utóbbiak helyzete a legkilátástalanabb, lévén a feletteseik és a szülők egyaránt tőlük várják a bajok orvoslását, csakhát ehhez az embert próbáló feladathoz – mondják egybehangzóan – pillanatnyilag nincsenek meg az eszközeik. Nos, magam nem nagyon tudom eldöntei, igaz-e ez az állítás, esetleg csak a felelősség áthárításának klasszikus esetéről van szó, azt viszont fölöttébb furcsállom, hogy bár az elmúlt években az iskolai erőszak egyre durvább és durvább válfajaival szembesülhettünk, a helyzet normalizálása érdekében egyetlen épkézláb javaslat sem született.

Az is igaz persze, hogy a megfelelő terápia kiagyalásához mindenekelőtt a „betegség” okait kellene tisztázni, ám a legtöbbször már itt elakadunk. És nem véletlenül... Mert míg egyesek a most tapasztalható, enyhén szólva is áldatlan állapotokért hajlamosak csak és kizárólag az elmúlt évek liberális oktatáspolitikáját hibáztatni, addig mások – közöttük e sorok írója is – úgy gondolják, a dolgok korántsem 2002-ben kezdtek elfajulni, ráadásul a mai viszonyok létrejötte jóval több tényezőre vezethető vissza, semmint hogy az egész ügyet elintézhessük azzal a sommás megállapítással, miszerint a világon mindenért Magyar Bálint a felelős. Vagy akadnak, akik komolyan azt hiszik, hogy az iskolai agresszió járványszerű terjedésében semmiféle szerepe sincsen a minket körülvevő, mind erőszakosabbá váló világnak, a hírekben, a filmekben, a különféle számítógépes játékokban látott negatív mintáknak? Vagy mondjuk a tanári tekintély tragikus megcsappanásának, amely szintén nem egyik másodpercről a másikra következett be, hanem egy nagyon is hosszú folyamat legvégső stációjaként? És vajon figyelmen kívül hagyható az események elemzésekor, hogy oktatási intézményeink nem egyszer tökéletesen rosszul értelmezik a demokráciát, és a tanulókat megillető jogok – egyébként valóban fontos – védelmére hivatkozva nem lépnek föl a legkirívóbb megnyilvánulások ellen sem, hogy a szabadosság (figyelem, nem szabadság!) legkülönfélébb formáit már meg se említsem? És noha az iskolák próbálkoznak valahogyan elejét venni az erőszaknak, meggyőződésem, hogy a térfigyelő kamerák, az elektronikus beléptető rendszerek, a biztonsági szolgálatok, a drogtesztek és az alkoholszondák, a szekrény- és táskaellenőrzések önmagukban aligha hozzák meg a várt eredményt, túl azon, hogy ezen módszerek egyike-másika nem is igazán jogszerű. Hogy akkor mégis mit lehetne, illetve kellene tenni? Nos, bár a tuti receptet illetően jómagam is bizonytalan vagyok, számomra több mint egyértelműnek tűnik, hogy igazi megoldás csakis e sok szereplős történet kulcsfiguráitól, azaz a pedagógusoktól remélhető. No, persze, csak akkor, ha majd nem lesznek tanácstalanok.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!