Hírek

2010.12.28. 05:21

A rossz súgó és a jó besúgó

Az odáig még csak rendben van, hogy az erdélyi születésű Heltai Pétert a Securitate valahogy – fenyegetéssel és/vagy ígéretekkel – beszervezte, sőt, még azért se igazán ítélem el, ha esetleg az átlagosnál nagyobb buzgalommal végezte a feladatát. Az viszont, hogy soha nem érezte úgy, be kell vallania a múlját, megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan.

Stanga István

Hogy ki miként látja a dolgokat, nem tudom, magam mindenesetre a sors fura szeszélyének tekintem, hogy Borókai Gábor, az első Orbán-kormány szóvivője, a Fideszhez közel álló lap, a Heti Válasz általam nagyra tartott főszerkesztője a közeli napokban nagyon-nagyon kínos magyarázkodásra kényszerült. A sors szeszélyének mondom, hiszen arra aligha számíthatott bárki is, hogy rövid időn belül két közismert, nem mellesleg pedig jó nevű tollforgatóról derül ki, hogy – fogalmazzunk egyelőre így – meglehetősen jó viszonyt ápolt a kommunista rendszer különféle hatóságaival. Az újság  először Paul Lendvairól, az 1956-os forradalom idején külföldre menekült,  Bécsben élő, 81 esztendős publicistáról közölt egy igen terjedelmes írást, azt bizonygatva, hogy hogy Lendvai nem csupán kitűnő viszonyban volt a  a Kádár-érában működő állami szervekkel, de különféle információkkal is ellátta azokat – figyelem, a Heti Válasz egyetlen egyszer se írta le Lendvai kapcsán az „ügynök” kifejezést, ehelyett „önkéntes informátor” és hasonló megjelöléseket használt –, majd pedig Heltai Péterről, a magyar jobboldal egyik meghatározó, mondhatni emblematikus újságírójáról, Orbán Viktor első kormányának külügyi szakértőjéről, az MTV volt műsorigazgatójáról, a Fidesz mai médiapolitikájának állítólagos kidolgozójáról derült ki, hogy a ''80-as években a Ceausescu-rendszer híres-hírhedt titkosrendőrségének, a Securitaténak az egyik szorgalmas, sokat és sokakról jelentő besúgója volt. Csakhát míg a lap rendkívül részletesen és látható élvezettel számolt be Lendvai múltjának úgymond „gyanús” epizódjairól, mellékelve néhány bizonyító erejűnek vélt dokumentumot, addig Heltai ügye kapcsán enyhén szólva is szemérmes volt, ha ugyan ez a legjobb kifejezés arra az álságos magatartásra, amellyel Borókaiék elkenni igyekeztek az egész históriát, s amely után a főszerkesztő arra a kínos magyarázkodásra kényszerült.

Igen, kínos, mert ha valamelyest el is fogadom Borókai azon álláspontját, miszerint mindazokkal szemben, akiket a titkosszolgálatok kényszerrel – az esetek jó részében durva zsarolással – vettek rá az együttműködésre, megértőbbek lehetünk (szerinte ezért is eshet abszolút más megítélés alá a Ceausescu vezette Romániában beszervezett Heltai, valamint a „szabad világban” élő, önként „jelentő” Lendvai sztorija), a Heltai-ügy elkenésének az indoklása számos sebből vérzik. Mert az odáig még csak rendben van, hogy az erdélyi születésű Heltait a Securitate valahogyan – fenyegetéssel és/vagy ígéretekkel – beszervezte, sőt, még azért se igazán ítélem el, ha esetleg az átlagosnál nagyobb buzgalommal végezte a feladatát (hiszen a pályáját, a karrierjét pillanatok alatt kettétörhette volna a titkosszolgálat), na, de a jó isten szerelmére, a Ceausescu házaspárt 1989. decemberében kivégezték, a Securitate átalakult, Heltai pedig az 1980-as évek vége óta Magyarországon él, ahol ugye, szintén megtörtént rendszerváltás... Vajon az elmúlt húsz esztendő során miért nem állt ki a nyilvánosság elé, hogy – miként egyesek tették – azt mondja, emberek, nagyon szégyellem, amit csináltam, dehát rettenetesen féltem, ezért most szeretnék elnézést kérni azoktól, akiket miattam retorzió ért. Én tudom természetesen, hogy ehhez nem kis bátorság kell, mindazonáltal mégiscsak ez lett volna a megoldás, nem pedig egy életen keresztül attól rettegni, hogy valamikor fény derül a múltra (amire a tapasztalatok szerint – így vagy úgy – mindig fény derül). Na, úgyhogy szegény Borókai Gábor hiába igyekezett a balladabéli Ágnes asszony módjára, az istennek se sikerült tisztára mosnia a szennyest. Az is igaz persze, hogy korántsem volt könnyű helyzetben, hiszen azt mégse mondhatta, hogy Heltait azért nem bántjuk, mivel a mi kutyánk kölyke. Ez ugyanis nem hangzott volna túl jól. Függetlenül attól, hogy ez az igazság.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!