Hírek

2010.08.25. 05:00

Kevesebb a szívinfarktus

Az elmúlt másfél évtizedben 15 ezerről 7700-ra csökkent az évi infarktushalálozás, ez 66 százalékban a gyógyítószakma fejlődésének az eredménye.

Világgazdaság

A javulás ellenére még most is jelentős az elmaradás a fejlett nyugati országoktól, az ország GDP-jéhez képest pedig e tekintetben kétéves elmaradása van Magyarországnak – mondta a Világgazdaságnak Merkely Béla, az invazív kardiológiai és elektrofiziológia professzora, a Magyar Kardiológiai Társaság elnöke.

A heveny szívizominfarktus, a szívritmuszavar és a szívelégtelenség kezelését a nemzetközi szakma is elismeri, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjában folyó munkát – az eredményei alapján – „budapesti modellként” jegyzik. Harmincegy ország közül az intervenciós kardiológiai ellátásban a hatodik-hetedik helyen állunk.

A jó eredmények egyik feltétele, hogy például a szívizominfarktusnál az elzárult eret mielőbb egy e célra kifejlesztett csőszerű fémháló (sztent) beültetésével kitágítsák. Erre akkor kerülhet sor, ha a beteg 90 percen belül a kardiológiai katéteres laboratóriumba kerül. Ez akkor oldható meg, ha gyors az első orvos-beteg találkozás, a mentők azonnal kimennek a beteghez, és elszállítják őt.
Az ellátás rendszerét 2003–2007 között építették ki hazánkban. Az ország 16 kardiológiai központjában hétnapos, 24 órás szolgálatban fogadják a betegeket. Évente 18 ezernél több szívkatéterezést végeznek hazánkban, 12 ezret akut betegeknél, a többi beavatkozás tervezhető. Mivel az egészségpénztár e területen is érvényesíti a teljesítményvolumen-korlátot, több katéterezésre nincs lehetőség – mondta Merkely Béla.
Megtudtuk azt is, hogy a fiatalok körében a szívizominfarktus csökkenő tendenciát mutat, ám a negyvenes korosztályban pregnánsan jelen van. Az EU15 tagállamához viszonyítva nálunk a 65 évnél fiatalabb korosztályban háromszor gyakoribb ez a betegség és hatszorosa, mint a franciáknál.

További részletek

Ezek is érdekelhetik