Hírek

2010.08.04. 16:52

Főtáv-vezér őrizetben - Boszorkányüldözés a Hagyó ügy miatt?

Környezete szerint boszorkányüldözés áldozata Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója, akit egy 2008-as cégvásárlás miatt előzetes letartóztatásba helyeztek.

Figyelő

Ellenfelei szerint viszont ez csak a kezdet, még több gyanús ügy is kibukhat a távfűtési vállalatnál.  A Főtáv székházában a Figyelő munkatársa átnézhette az ügyben előállított sokkilónyi dokumentumot: jegyzőkönyveket, szerződéseket, igazgatósági előterjesztéseket és szakértői becsléseket és sokakkal tudott beszélni Kovács Lajos környezetéből is.

A Főtáv már 2005-ben, két évvel Kovács Lajos vezérigazgató érkezése előtt jelezte, hogy szívesen beszállna a Rákóczi liget lakópark projektbe a távfűtési rendszer kiépítésével. Egykori Főtáv-alkalmazottak azt mondták a Figyelőnek, hogy mindig ajánlatot tettek azoknak a projektgazdáknak, akik a távfűtési fővezeték közelében fejlesztettek.

A beruházó mindenesetre ekkor elhajtotta a Főtávot. Úgy ítélte meg, hogy a távfűtés drága, e megoldás csökkentené a lakások értékét. Végül a Főtáv 2008-ban 180 millió forintért meg vette a Csepeli Hőszolgáltató Kft.-t és ezzel a 481 lakásos lakópark távfűtésére és távhűtésére szerzett 15 éves jogot. A kérdés az, hogy a minden szakértő és minden illetékes testület által támogatott ügylet egy újszerű, piacszerző beruházás volt-e – ahogyan azt Kovács Lajos vallotta –, vagy az addig példátlan konstrukcióban a Főtáv illetékesei azt keresték, miként tehetnek jót szerződéses partnerüknek.

Kovács Lajost július 21-én vették őrizetbe, 22-én az ügyészség indítványozta, 23-án pedig a bíróság elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatást. Azóta a rendőrségen négyszer hallgatták ki, de sok más egykori Főtáv-dolgozót is meghallgattak. Kovács Lajossal a történtek ismeretében a Figyelő munkatársa érthető módon nem tudott beszélni, de környezetéből sokakat elért. Ők az előzetes letartóztatás kapcsán több elemet is sérelmeznek. Például azt, hogy a nyomozás megkezdésétől a letartóztatás elrendeléséig az ügy tényállása hűtlen kezelésről csalásra változott, amiről Kovács ügyvédje tíz perccel a bírósági tárgyalás előtt értesült, és így nem tudott érdemben felkészülni.

Mások szerint nem is Kovács Lajos az igazi célpont. A háttérben akár az is állhat, hogy miközben egyike a három legfontosabb fővárosi cég első embereinek, ő az egyetlen, aki még nem tett terhelő vallomást Hagyó Miklósra. A BKV korábbi vezérigazgatói, Antal Attila és Balogh Zsolt már terhelő sajtónyilatkozatokat tettek a korábbi főpolgármester-helyettesre, csakúgy, mint Bielek Péter, az FKF Zrt. vezérigazgatója. Ha a Hagyó ügyében nagy erőkkel nyomozó Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ennél a cégnél is ki akarja mutatni a lobbikörök kéréseit, akkor a Gyorskocsi utcai vendéglátással bizonyára nyomás nehezedik a vezérigazgatóra

Ezek is érdekelhetik