Hírek

2010.07.28. 11:07

Sikeres fellebbezés a mátraterenyei erőmű megépítéséért

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) az ENE ZRt. fellebbezése alapján megsemmisítette az első fokú hatóság korábbi, a mátraterenyei erőmű engedélykérelmét elutasító határozatát. A Mátraterenyére tervezett létesítmény engedélyeztetése így új eljárás keretében folytatódhat - áll az Első Nógrádi Erőmű ZRt. közleményében.

Világgazdaság Online

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 2010. július 7-én kelt határozatában az Első Nógrádi Erőmű ZRt. 2009 végén benyújtott fellebbezését helyben hagyva megsemmisítette a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (KDVKTVF) korábbi, KTVF: 2411-100/2009. számú határozatát, és új eljárás lefolytatására utasította az első fokú hatóságot.

Az OKTVF határozata rámutat, hogy mind a négy negatív szakhatósági állásfoglalás – amely alapján a KDVKTVF elutasította az erőmű engedélykérelmét – jogszerűtlen volt. Bátonyterenye város jegyzőjé-nek, mint építésügyi hatóságnak az elutasító határozatát az OKTVF-nek kellett megváltoztatnia lévén a beruházás területének új övezeti besorolása 2009. december 15-én életbe lépett, így az ingatlan alkalmassá vált az erőmű megépítésére.

A másik három, Kazár-Rákóczibánya-Vizslás körjegyzőjének, Mátraderecske-Mátraballa körjegyzőjének és Parád jegyzőjének állásfoglalása nem tartalmazott semmilyen jogszabályon alapuló felhatalmazást, így azokat is meg kell változtatni. Ezen állásfoglalás-okra hivatkozva az Első Nógrádi Erőmű ZRt. engedélykérelmének visszautasítása tehát nem volt jog-szerű.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!