2010.07.20. 11:50
FTD: Ha Orbán így folytatja, az drága lesz az országnak
Aki tudni akarja, hogy miként válhat a pénzpiacok spekulációinak célpontjává, annak tanulmányoznia kellene a magyar kormány magatartását - így vélekedett kedden a német üzleti körök lapja, a Financial Times Deutschland. Az újság szerint a közelmúltban megválasztott magyar miniszterelnök, Orbán Viktor csapata teljesen szükségtelenül lépett a viszály útjára a Nemzetközi Valutaalappal és ez által elbizonytalanította a befektetőket.
Orbán és kormánya veszélyes játékba kezdett - írta az újság -, és hozzáfűzte: a magyar kormány azt hiszi, hogy befelé másképpen kommunikálhat, mint kifelé. A jobboldali konzervatív Fidesz áprilisban a többi között az adócsökkentések ígéretével nyerte meg a választásokat. Ehhez viszont szükségesé vált az addig kormányzó szocialisták szigorú takarékossági irányvonalának felpuhítása - tette hozzá a lap.
A választások óta a kormány arra törekszik, hogy minél sötétebbre fesse a helyzetet, és ily módon igazolja a szavazók számára, hogy mégsem kerülhet sor könnyítésekre. Már június elején a kormányszóvivő meglepetést okozott azzal a kijelentésével, hogy nem túlzás az ország lehetséges fizetésképtelenségéről beszélni.