2010.07.08. 12:45
Csányi: Igazságtalan a bankadó, Orbán: nincs alku!
Nem örül az OTP a bankadónak - mondta Csányi Sándor csütörtökön, miután találkozott Orbán Viktorral.
"Igazságtalan, hogy a bankszektor viseli a költségvetés egyensúlyához szükséges pluszterheket" – jelentette ki Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, miután csütörtökön találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Csányi szerint a magyar kormány által a bankokra kirótt adó magasabb, mint más európai országokban, ugyanakkor elismerte, hogy más országokban nem csak három évre vetnek ki adót a pénzintézetekre.
Az OTP elnök vezérigazgatója kijelentette, hogy az OTP nem örül a bankadónak, de el fogja viselni, és nem hárítja át az ügyfelekre a pluszterheket. "A bankadó nem fogja csökkenteni az OTP hitelezési aktivitását, ez azonban más bankoknál előfordulhat és ez a GDP-növekedés visszaeséséhez is vezethet" - mondta Csányi Sándor.
Orbán Viktor miniszterelnök a bankadó erre az évre tervezett részével kapcsolatban semmilyen változtatási lehetőséget nem lát, szerinte ez kiderül a benyújtott törvényjavaslatból is.
Orbán Viktor a költségvetés hiányának alakulásával kapcsolatban jelezte, hogy a Költségvetési Tanács megállapításainál pozitívabban látja a kormány a helyzetet, ugyanakkor két bizonytalansági tényező lát. Az egyik a átadás-átvétel végleges szaldója, mely augusztusban várható, a másik pedig az árvíz, az újjáépítés, a károk mértéke, ami nagyon komoly tétel.